Archivum
Megújult a boldogkői vár több része
Megújult a csaknem nyolc évszázados múltra visszatekintő boldogkői vár több része, az Új Széchenyi Terv keretein belül uniós támogatásból megvalósult projekt elsődleges célja a műemlék vonzerejének és a nyújtott szolgáltatások számának jelentős növelése - a csaknem 150 millió forintba került beruházást szombaton adták át.
Megújult egyebek mellett a palotaszárny, a háromszögű torony, a szárazmalom, új kiállítótereket alakítottak ki. A fejlesztésnek köszönhetően évente legalább 40 ezerrel több látogatót fogadhat az ódon vár, és az ide látogatók hosszabb időt tölthetnek Boldogkőváralján és környékén.
Glattfelder Béla, az Európa Parlament néppárti képviselője az átadást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarország történelmi értékeiben gazdagodott ezzel a felújítással, az itt élők pedig joggal remélhetik azt, hogy ennek a fejlesztésnek az eredményeképpen az eddigieknél lényegesen több turista jön ide.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a vár felújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött meg az első Széchenyi Terv keretében. Akkor még ez a vár jószerivel romhalmaz volt, komolyabb látványosságokat a falakon kívül az ide látogatók alig találtak, nem volt komoly turisztikai értéke, azért is kezdődött meg a felújítása, mert - a turizmus fejlesztésén túl - fontosnak ítéltük a régi történelmi emlékek helyrehozatalát - mondta, hozzátéve: ennek volt lényeges eleme az úgynevezett várfelújítási program, és ebben a boldogkői vár volt talán a legelső.
A pénz arra sajnos nem volt elegendő, hogy mindent egyszerre meg lehessen csinálni, a munka most, az Új Széchenyi Terv keretében folytatódott, ugyanakkor még nem fejeződött be - tette hozzá.
A Miskolctól északkeleti irányban, egy sziklaszirten áll Boldogkő vára. Először a III. András által kiadott oklevélben említik meg az erődítményt.
A most befejezett munkák során a várban lefedték a palotaszárnyat, helyreállították a szárazmalmot, a háromszögű torony védőfedést kapott, a régészeti kutatást követően rekonstruálták az északi védművet és az alsóvár kapuját.
Egyedi történelmi kiállítások és tárlatok létesültek. A lovagteremben a teljes magyar történelmet bemutató ólomkatona-kiállítást láthatnak az érdeklődők, ez Közép-Európa legnagyobb ilyen látványossága több ezer ólomkatonával. Újdonság a címer- és zászlókiállítás, a hadtörténeti eszközök bemutatása. Rekonstruálták a kovácsműhelyt, megtekinthető a börtön- és a kínzókamra, egy érem előállítására alkalmas pénzverde és a hozzá tartozó numizmatikai kiállítás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban