Archivum
Pusztaederics megelőzte korát
Pusztaedericsen Gál Lászlóné polgármester mellett egy régi és három új képviselőnek szavaztak bizalmat a helyiek. Az önkormányzati választásokat követően az alpolgármester javaslatára ismét kifejthették véleményeiket, ötleteiket (névvel vagy névtelenül) a lakosok egy kérdőíven.
– Vannak új kérések, melyek közül több olyan visszaköszön, melyek az érdektelenség miatt szűntek meg idővel. Ilyen például az egynapos kirándulás, amikor is bejártuk a Dunántúlt Pécstől Sopronig. Most is csak néhányan kérték, de ezzel a létszámmal egy 40 személyes buszt nem lehet megtölteni – mondja Gál Lászlóné, aki immár 24 éve polgármester. – A 150 kérdőívből 30 érkezett vissza. Ez megerősít abban, hogy az elmúlt időszak történéseivel, lehetőségeivel tulajdonképpen a lakók többsége elégedett, mert ha ez nem így lenne, akkor minden bizonnyal több válasz érkezett volna arra a kérésre, mit javasolnak még.
A polgármester úgy vélekedett, hogy az elmúlt 24 évben bevezetett szolgáltatásokkal, melyekkel a lakók életét igyekeztek megkönnyíteni, szebbé tenni, az alig 180 lelkes kisfalu megelőzte korát.
– Most nagy vívmánynak tartják, hogy első és ötödikes osztályosok ingyen kapják a tankönyveket. Nálunk immár 24 éve minden általános iskolás (1-től 8 osztályig) részesül ebben a lehetőségben, emellett beiskolázási segélyt is kapnak. A középiskolásoknak szintén adunk beiskolázási segélyt, ami nagyságrendben annyi, hogy akár tankönyvvásárlásra fordítható. Mivel a tankönyveket a gyerekek az iskolában megkapták, a szülők talán nem is tudják, mennyibe került. Az óvodába és iskolába és más programokra (uszoda, színház) az önkormányzat költségén szállítottuk a gyerekeket. Emellett ingyen kapják a tízórait, s minden nyári programjuk térítésmentes.
– Az önkormányzat milyen támogatásokkal segíti még a lakókat?
– A kezdetektől fogva ingyenes a szemétszállítás, ennek évi több mint egymillió forintos költségét az önkormányzat állja. Se kommunális adó, se másmilyen adó nincs a lakosságnak. Ebből az következik, hogy egy forinttal sem kellett hozzájárulnia a település működtetéséhez és a jóléti programokhoz. Az aránylag magas iparűzési adó és az alacsony lélekszám miatt állami normatívát gyakorlatilag nem kapunk. Tehát nincsen fejkvóta, nincsen lakosságszám arányában viszszaosztott pénz az állam részéről, mert az "adó-erőképesség" miatti befizetés szinte mindent visz.
Tizenöt éve vezettük be a temetkezési biztosítást az itt élők számára. Ez egymillió két-három százezer forintjába kerül évente az önkormányzatnak. A biztosító egy átlagos temetés költségét állja, amit a temetkezési vállalatnak fizet ki, a hozzátartozónak nem is kell ezzel foglalkoznia. A torhoz ingyen biztosítjuk a faluházban a termet és a konyha berendezéseinek használatát. A házi szociális gondozás díját átvállaltuk, az idősek klubjához is jelentősen hozzájárulunk. A víz- és szennyvízdíjhoz köbméterenként száz forintot adunk, mellyel kevesebbek a számlák. Annak idején nagyon kedvezményes áron köthették be ezeket a közműveket ingatlanjaikhoz a lakosok.
– Milyen kéréseket fogalmaztak meg a lakosok a kérdőívekben?
– Több programot szeretnének, előadásokat különféle témákban. Ha nincs meg a kellő számú jelentkező, előadót nem hívhatunk két-három emberhez. A kisfaluhoz mérten viszonylag sok a közösségi program, de ennél többet nehéz tartani. Szakembert sem tudunk alkalmazni, így polgármesterként a kulturális feladatokat is ellátom a falu működtetésének szervezése mellett. Ugyanakkor minden jó ötletnek örülök, kell a megújulás, reméljük, a ciklus során többet meg tudunk valósítani.
Többen jelezték a hegyi út problémáját. Évente három-ötszázezer forintot költünk arra, hogy kavicscsal töltsük fel az utat, biztosítva ideiglenesen járhatóságot a gazdák számára. Arra az önkormányzatnak nincs pénze, hogy aszfaltos utat építsen a hegyre, a favágók és szállítók pedig igencsak igénybe veszik, de hozzá nem járulnak.
Lehetne folytatni a sort, mi mindent tesz az önkormányzat az itt élőkért. Szeretném hangsúlyozni, az elmúlt 24 évben kihoztuk a falut abból a posványból, melybe az előző rendszer – sok más kistelepüléssel együtt – beledöngölte. Minden ciklusban értékteremtő beruházásokat hoztunk létre, a közművektől kezdve a kábeltévéig, az internetig, épületek teljes felújításáig. Igyekeztünk felelősen gazdálkodni, a kor elvárásainak megfelelően, "élhető" életkörülményeket teremtettünk lakóink számára. Az elkövetkező öt évben is ezen elvek vezetik majd szándékainkat – reméljük, a központi szabályozás is segít bennünket – szögezte le végül a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész