Archivum
Támogatják az önkéntes tűzoltó egyesületeket
A januárban életbe lépett új katasztrófavédelmi törvénynek köszönhetően fejlődési lehetőséget kaptak az önkéntes tűzoltóságok - monda a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője egy szombati budapesti konferencián.
2011-ben Alsópáhokon rendezték meg az önkétes tűzoltó egyesületek megyei versenyét
Bakondi György altábornagy az önkéntes tűzoltó-egyesületek első országos találkozóján mondott beszédében azt hangsúlyozta: szemléletváltásra van szükség a hivatásos szervezeteken belül, elő kell segíteni a közösségért tenni akaró emberek speciális tudásának megszerzését, felkészítését, ezért a tavasztól egységes képzési rendszerbe integrálva oktatják majd őket, és igazolványt is kaphatnak.
Az évi 120 millió forintos működési támogatás mellett védőfelszerelésekkel, eszközökkel látják majd el őket a hivatásos tűzoltóságok segítségével - tette hozzá.
A főigazgató a budapesti konferencián részt vevő, az ország 425 településéről érkező több mint ezer önkéntes és hivatásos tűzoltónak tájékoztatást adott a január elsején életbe lépett katasztrófavédelmi törvényről, az önkéntes szervezetek lehetőségeiről.
Bakondi György azt mondta: az önkéntes tűzoltóságok a tűzvédelem és a katasztrófavédelem rendszerén belül rendkívüli értéket képviselnek, hiszen önként, fizetés nélkül végzik azt a munkát, amit a hivatásos tűzoltók, ezért erősíteni kell a szervezetek társadalmi megbecsültségét, ismeretségét és elismertségét, illetve a hivatásos tűzoltóságokkal való partnerségüket.
Az országban 676 önkéntes tűzoltó-egyesület működik, közülük 315 kötött megállapodást hivatásos vagy a köztestületi tűzoltóságokkal, vállalva az állandó riaszthatóságot. Ezen belül mintegy ötszáz önkéntes tűzoltó-egyesület lát el mentő tűzvédelmi feladatokat, segítve ezzel az ország 112, ebből 96 riasztható egységgel rendelkező hivatásos önkormányzati, két állami, 71 létesítményi és 68 önkéntes köztestületi tűzoltóságának munkáját.
Az OKF főigazgatója ismertette: az új katasztrófavédelmi törvény értelmében a tűzvédelem, a tűzoltóság, a polgári védelem és az iparbiztonság valamennyi szereplője egy egységes, állami, a Belügyminisztérium alá tartozó szervezethez tartozik, amelynek irányítását az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság látja el. Az eddigi, önkormányzati fenntartású hivatásos tűzoltóságok a katasztrófavédelmi szervezet részévé váltak költségvetési, képzési, bevetésirányítási, ellátási és logisztikai szempontból.
Az altábornagy azt mondta: az atomháborús veszély miatt 1948-ban létrehozott polgári védelem eddigi rendszerét azért kellett megváltoztatni, mert ideje volt észrevenni, hogy "atomvillanás ritkán van, árvíz meg sűrűn".
A lakosságvédelem és a katasztrófahelyzetek megelőzése, valamint a védekezés hatékonysága érdekében létrehozták az önkéntes és az úgynevezett köteles polgári védelmi szolgálatot, ami azt jelenti, akik önként vállalják, hogy veszélyhelyzetben tevékenykednek, azok egységes irányítás alatt dolgoznak, míg azokat, akik speciális tudással vagy eszközzel rendelkeznek, kötelezik a munkában való részvételre.
A tíz halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa tapasztalataira építve létrehozták a veszélyes üzemek, a veszélyes anyagok szállítása és a kritikus infrastruktúrák felügyeletére az egységes iparbiztonsági hatóságot - fűzte hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónál