2025.07.18., péntek - FrigyesZalaegerszeg időjárása

Archivum

Távozók az egyházból

2011. december 21. szerda, 18:41
Címkék:

Németországban a lakosság meghatározó többsége, csaknem 60 százaléka kereszténynek vallja magát, 1 millió ember viszont távozni kíván egyházából, és a kilépési hullám mindenekelőtt az evangélikus felekezetet és a katolikus egyházat, a két legnagyobb keresztény közösséget fenyegeti egy szerdán bemutatott berlini felmérés szerint.

 

illusztráció

 

A Sinus közvélemény-kutató intézet reprezentatív felmérése alapján a 82 milliós országban a 14 éven felüli népességen belül 2,4 százalékos az egyháznak hátat fordítani szándékozók aránya. "Ha azokat is hozzávesszük, akik még csak fontolgatják a kilépést, akkor egy több mint 5,5 milliós tömeget látunk" - áll a Die Zeit című hetilap karácsonyi vallási mellékletében ismertetett felmérésben.

Az evangélikusoknál a legnagyobb, 3,2 százalékos azok aránya, akik már döntöttek a kilépésről. A katolikusoknál ugyanez az arány 1,6 százalék. A kilépést egyelőre csak fontolgatók aránya az evangélikusoknál 12,1 százalék, a katolikus vallású németek körében 9,9 százalék.

"Németország a keresztény egyházak számára missziós területté vált", ahol lassan ismét megjelenhetnének a hittérítők - kommentálta az adatokat Bodo Flaig, a Sinus ügyvezetője. Ugyanakkor a nagy keresztény egyházak taglétszámának évek óta tartó csökkenése ellenére a német társadalom szinte valamennyi rétegében továbbra is keresztény a többség - tette hozzá.

Az összesen 2 ezer 14 éven felüli német állampolgár megkérdezésével végzett felmérés alapján a lakosság 59 százaléka vallja magát keresztény vallásúnak, 21 százalék rendszeresen jár templomba, 10 százalék pedig naponta imádkozik.

(A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)