Archivum
Történelmi kalandpark Garaboncon
A mintegy 150 millió forintos beruházással, egy már működő farm kiegészítéseként épült történelmi kalandparkot avatták fel szombaton a Zala megyei Garaboncon.
A 7 Vezér Történelmi Kalandpark megnyitója alkalmából Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Zalakaros térségében sikerre van ítélve minden vállalkozás, mert folyamatosan emelkedik a turisták száma. A minőségi választék bővítéséhez és a magyarság kultúrájának megismeréséhez az Új Széchenyi Tervből nyert el támogatást a beruházás.
Benkő Krisztina, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának megbízott igazgatója elmondta, hogy a Nyugat-Balaton térségében mostanában egyre több fejlesztés valósul meg. A történelmi kalandpark is a hozzájárul a térség négyévszakos programjainak gazdagításához, s nemcsak aktív időtöltést, hanem a történelem megismerését is szolgálja.
A létesítményt Virág Ernő, a fejlesztést megvalósító Karos-Vet Kft. ügyvezető igazgatója úgy mutatta be, hogy két zalakarosi szállodájuk éttermeibe az alapanyagot eddig is itt, ezen a farmon termelték meg; most már az ide érkező családoknak kikapcsolódási lehetőséget is nyújt.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programból 48,7 millió forintos támogatást nyert beruházás keretében kialakították a hét jurtából álló tábort, ahol a honfoglalók korával ismertetik meg a látogatókat, a Somogyi Győző festőművész által készített királyportrék pedig a későbbi magyar történelem arcképcsarnokaként jelennek meg.
Felépítettek egy téglavárat, amelynek udvarán díjlovagló méretű pályát hoztak létre, de íjász pályát, két játszóteret, valamint egy gokart pályát is kialakítottak. A termelő farm területén állatsimogató, sajtüzem és látványkonyha is működik - sorolta az ügyvezető.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában