Archivum
Földi anyagból "készülhetett” a Hold
A Holdról hozott kőzetek kémiai elemzése arra enged következtetni, hogy az égitest földi anyagból "készült", vagyis a tudósoknak esetleg felül kell vizsgálniuk égi kísérőnk keletkezéséről kidolgozott elméletet. A Chicagói Egyetem tudósai kutatásaikról a Nature Geoscience folyóirat online kiadásában jelentették meg tanulmányukat.
Az általánosan elfogadott elmélet szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó ős-Föld és egy Mars-méretű bolygócsíra, amelyet Theiának neveztek el, összeütközött, a kozmikus karambol által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd egy gömb alakú bolygótestté. Ennek megfelelően a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben, körülbelül 40 százalékban lehet benne a becsapódó másik test anyagából is - olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon, valamint a Nature News (http://www.nature.com) hírei között.
Az elméletnek megfelelően a Hold izotóp-összetétele mindkét "szülőjének" vegyi összetételét kellene tükröznie, a Nature Geoscience című folyóiratban publikált tanulmány viszont egészen más "vérségi" kapcsolatokra utal.
A Chicagói Egyetem kutatói Junjun Zhang irányításával az Apolló-program keretében a Földre hozott holdkőzet 24 mintájában elemezték a titánizotópok (Ti 50 és Ti 47) arányait. Mint kiderült, ezek gyakorlatilag teljesen azonosak a földköpeny titánizotóp-összetételével, az eltérés mindössze négy részecske egymillió anyagegységenként. (Összehasonlításképp a meteoritok esetében az eltérés 600 titánrészecske egymillió anyagegységenként).
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy igen hasonlatos a holdkőzet és a földköpeny oxigénizotóp-összetétele is, ily módon a titánizotópok újabb adalékkal szolgáltak arra, hogy a Holdnak esetleg csak egyetlen "szülője" van, hiszen kevéssé valószínű, hogy a Theia vegyi összetétele azonos lehet a Földével.
A Föld és a Hold vegyi összetételében mutatkozó hasonlatosság magyarázható esetleg azzal, hogy a becsapódás következtében "összekeveredhetett" bolygónk és Theia anyaga. Előfordulhat viszont az is, hogy a gigantikus becsapódás "őrült" forgásra késztette a Földet, amelyből ekkor szakadt ki egy hatalmas darab.
Junjun Zhang kollégáival kalcium és egyéb vegyi elemek izotóparányait vizsgálja a továbbiakban abban a reményben, hogy ezek a mérések segítenek többet megtudni a Hold születésének titkairól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban