Archivum
Év múzeuma cím a Balatoni Múzeumnak
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Balatoni Múzeum nyerte el Az év múzeuma 2011 címet, Az év kiállítása 2011 díjjal pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi-kiállítását ismerték el a Múzeumok majálisán szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében - adta hírül az MTI. A keszthelyi Balatoni Múzeum az épület és a kiállítás látogatóbarát megújításáért, gazdag és eredményes múzeumpedagógiai munkájáért nyerte el Az év múzeuma 2011 díjat.
Az intézmény az elmúlt évek pályázati forrásainak köszönhetően teljesen új állandó kiállítással várja a látogatókat. Az Aranyhíd című tárlat a Balaton környékének történetébe, a tó élővilágába, földrajzi adottságaiba, valamint a halászat és fürdőélet kultúrájába is betekintést enged; tizenegy termen keresztül. A kiállítás első öt terme 2009. szeptember 25-től várja a látogatókat, hatodik és hetedik terme 2010 júniusában, utolsó négy terme pedig 2011. májusában került átadásra.
Az eismerést Havasi Bálint, a múzeum igazgatója vette át Budapesten.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban