Archivum
Mesteriskolás terveket rangsoroltak
A kis-keszthelyi közösségi házban az Építész Mesteriskola nevében Németh Gábor városi főépítész mutatta be a Sopron u. 2. szám alatti épület hasznosítására készített terveket a megjelent önkormányzati képviselőknek és a városrészben élő érdeklődőknek.
A diplomás építészek továbbképzésével foglalkozó Mesteriskola a helyi önkormányzat anyagi támogatásának fejében évek óta egy-egy keszthelyi épület megtervezését, egy-egy itteni építészeti probléma megoldását adja feladatul a fiatal építészeknek úgy, hogy az általuk készített terveket az önkormányzat mindenkor szabadon felhasználhatja.

Ezúttal a Sopron és Bástya utcák szélén található, részben műemléki védettség alatt álló, a nemrég avatott gyermekjátszóteret is magában foglaló, leromlott állapotú épületegyüttes hasznosítására írtak ki zártkörű tervpályázatot, melyre kilenc, a helyszínen maketteken is bemutatott ötletekkel teli pályamunka érkezett be.
A műveket a Mesteriskola vezetői rangsorolták a szakmai minőség és megvalósíthatóság alapján. A pályázóknak egy többfunkciós ingatlan (közösségi civil tér, turisztikai és információs iroda, és egy szórakozásra, vendéglátásra is alkalmas egység) tervét kellett benyújtani.
Mint azt dr. Ifi Ferenc önkormányzati képviselő a rendezvényen megfogalmazta: a város újjáalkotott közlekedési rendszerében egy különösen frekventált ponttá lesz a kastélyba autóval érkezők helyszínéül kijelölt terület, ezért fontos, hogy itt egy esztétikus, kívül-belül csinos és rendezett épületegyüttes fogadja a turistákat, és megmaradjon a civil kisközösség bázisa is. A szolidtól a bizarrig, a mértéktartótól a futurisztikusig többféle terv is az asztalra került, és az itt élő közösség véleményét is számításba veszik, amikor a helyi önkormányzatnak meglesz az anyagi lehetősége a tervek kivitelezéséhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n