Archivum
Novemberben végezhetnek
Jó ütemben halad a Hévízt elkerülő útszakasz építése. A munkálatok a tervek szerint ez év novemberében fejeződnek be. A két országos főutat is érintő beruházás mintegy 8,2 milliárd forintba kerül, ennek jelentős részét európai uniós forrásokból finanszírozzák – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Jól haladnak az elkerülő út építésével
Jelenleg a két teljesen új nyomvonalon megépítendő útszakasz építési területein erdőirtás és csereerdő telepítése, humuszolás, földmunka és az érintett közművezetékek kiváltása folyik. A részben új nyomvonalon épülő útszakasz Hévíz belvárosát tehermentesíti az átmenő forgalom alól. Az elkerülő út összesen csaknem 11 kilométer hosszú lesz, a projekt négy tervezési szakaszból áll, kivitelezése azonban egyben történik.
Az elkerülő út első szakasza, a tőzeges altalaj miatt jelentősen deformálódott 75. számú főút átépítendő szakasza közel 2 kilométer hoszszon Keszthely és Alsópáhok között. A főutat teljes elbontással korszerűsítik. A következő két útszakasz, az Alsópáhok–Felsőpáhok településeket és Hévízt elkerülő szakasz új nyomvonalon épül meg több mint 7 kilométeren, és a Zalaköszvényes térségében tervezett külön szintű csomópontig tart.
Ezt követően a negyedik szakasz a meglévő alsóbbrendű út nyomvonalát felhasználva, annak korrekciójával és felújításával a meglévő 76. számú főútig, az alsómándpusztai csomópontig tart. Ennek hossza több mint 2 kilométer. A projekt keretében több csomópontot, továbbá a területek megközelítésére több kilométer szervizutat kell kiépíteni. Az elkerülő út műszaki átadásának határideje a tervek szerint ez év novembere.
A kétszer egy sávosra, illetve mintegy 3,5 kilométer hosszon a kapaszkodósávok és csomóponti sávok miatt kétszer két sávosra tervezett úton a megengedett legnagyobb sebesség óránként 90 kilométer lesz. A projekt a Közlekedési Operatív Program részeként valósul meg, a megítélt támogatás bruttó összege 8,2 milliárd forint, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig EU-s támogatás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés