Archivum
Egészségnap az Adyban
Több hónapja tartó program „csúcspontjaként” egészségnapot tartottak a közelmúltban a zalaegerszegi Ady-iskolába járó minden korosztály számára. A részletekről Oroszy Erzsébet, a rendezvény koordinátora adott tájékoztatást.
Folytatást szeretnének
Pályázati támogatással valósult meg az októberben indult program. Az első lépések kevésbé voltak látványosak, viszont annál hasznosabbak, hiszen nyolc pedagógus vett részt a témával kapcsolatos kreditpontos továbbképzésen. A tanulóknak januárban egyhetes elméleti, februárban pedig játékos gyakorlati foglalkozásokat tartottak.
A szülők számára pedig különleges szülői értekezletet szerveztek, ahol nagy érdeklődés mellett a legális és illegális drogokról való tájékoztatás volt napirenden. A felkészülésbe kortársak is bekapcsolódtak, hogy akárcsak a szülők vagy a pedagógusok, baj esetén tudják, ki az illetékes, hova fordulhatnak segítségért. Oroszy Erzsébet szomorúan állapította meg, hogy az alkohol és a dohányzás már hetedig osztálytól, a drogfogyasztás pedig akár kilencedik osztálytól jelenlévő probléma.
Az iskola aulájában az előfeladatként készített plakátok hívták fel a figyelmet a mindenkit megmozgató egészségnapra. A tervek szerint a program egy részét kivitték volna a városba, de a rossz idő miatt ez nem valósulhatott meg. De így is bőséges volt a programkínálat.
Az alsósok rajzokat készítettek, zöldség- és gyümölcstálakat állítottak össze, majd fogyasztottak el nagy lelkesedéssel. A felsősöket és a gimnazistákat 10–10 állomás várta, ahol az egészségmegőrzéssel, a legális és illegális drogokkal kapcsolatos kérdések megbeszélésre volt mód, ha csak részben is, hiszen a téma annál mélyebb, mint amennyit a szűkős időkeret elemezni engedett. A pedagógusok azonban remélik, hogy a jövőben lesz mód a folytatásra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés