Archivum
Gyermekrajzok
Szakértő szemek bírálták és értékelték azt a több mint 140 gyermekrajzot, melyek az Apáczai ÁMK felhívására készültek, és amelyekből válogatott kiállítás még várja az érdeklődőket az intézmény emeletén.
Szakértő szemek elismerése
A természetről szóló versekhez készített illusztrációk zsűrizése többek között Németh Miklós grafikusművész tisztje volt. Több díjat is osztottak ki a színvilág, hangulat, finom kidolgozás, részletgazdagság, képregényszerűség vagy modern meglátás miatt. Bár nem zsűrizett, annál inkább elismeréssel szólt az alkotásokról Agócs Írisz meseillusztrátor, aki a kiállítást megnyitotta, s akivel „író”-olvasó találkozón is beszélgethettek az érdeklődők.
Mint mondta, gyakran jár gyermekrajz-tárlatokra, mert sokat tanul ezekből az őszinte, érzelemgazdag rajzokból. Ezek értékét éppen az ösztönösség és lazaság, a gyermeki – és az egyéni látásmód adja, amin esetenként ronthat az oktatási rendszer beavatkozása. Vallja, ha gyakran rajzolnak a gyerekek, önmaguktól is fejlődnek. Ő maga annak idején Baján vizuális tagozatú iskolában fejlesztette ki tudását, művésztanárok támogatása mellett. 2002 óta van a pályán, több meseíró könyvének illusztrálására is kapott már felkérést. Jellegzetes figurái alapján (akik közül a medvék a kedvencei) könnyű felismerni az alkotót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés