Archivum
Sikeres múzeumpedagógiai tanév
Végéhez közeledik a Göcseji Múzeum „Varázslatos ezer év” című múzeumpedagógiai tanéve. Az intézmény tavaly a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében nyert nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására pályázati forrást.

Kissné Kovács Ágnes múzeumpedagógus, projektmenedzser a második félévet értékelve elmondta: januártól összesen 743 gyerek vett részt a foglalkozásokon. Mivel az előző félévben szintén hétszáznál több diák látogatott el a múzeumi órákra, bőven teljesíteni fogják az egész tanévre meghatározott ezer fős létszámot. A diákok ötféle szakkör és öt témanap közül választhattak, valamint sor került egy várostörténeti vetélkedőre is.
A foglalkozásokon a projekt segítségével a Göcseji Múzeum összes kutatási területét (régészet, néprajz, helytörténet, történelem, képzőművészet, illetve Németh János keramikusművész állandó tárlatához kapcsolódva a keramikusmesterség) sikerült bemutatni a diákoknak, életkori sajátosságaiknak megfelelően, a múzeumpedagógia eszközeivel. A szakkörök és témanapok vezetői magas szakmai színvonalon, modern módszerekkel adták át az ismereteket.
A programban hat intézmény – a Zrínyi- és a Kölcsey-gimnázium, az Űrhajós és a Kodály Utcai Tagóvoda, valamint a bagodi Fekete István és az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola és Óvoda – vesz részt, akik a következő tanévekben is számíthatnak hasonló foglalkozásokra. A pályázat fenntartási időszakában (2016-ig) ugyanis a kedvezményezettek minden évben ellátogathatnak egy-egy ingyenes múzeumpedagógiai találkozóra. Így minél nagyobb körben tudják a gyerekeket és az oktatási intézményeket bevonni a programba – ami egyben a projekt fő célja is – összehangolva eközben az iskolák tanterveit a múzeumban zajló munkák megismertetésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés