Archivum
Tömeges halhullás
Továbbra is pusztulnak a halak a Balatonban. Néhány helyen tömegesen tűnnek fel a felfúvódott tetemek a part mentén, meglehetősen riasztó látványt nyújtva az arra sétálóknak. Érdekesség, hogy míg a korábbi években jobbára a busa és angolna állományt érintette a szokásos tavaszi halelhullás, addig idén hatalmas harcsákat is sodor a víz.
Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: bár a látvány valóban lehangoló, de semmi ok a pánikra. A halelhullás csaknem természetes ilyen tájban. A társaság vezetője szerint legfeljebb az furcsa, hogy idén százával pusztulnak a harcsák is.
Mint mondta, munkatársai nem egyszer 70–80 kilós példányokat emelnek ki a vízből. Az eddig elvégzett vizsgálatok semmi rendkívülit nem jeleznek, mérgező anyagnak nyoma sincs a tetemekben, és betegség jeleit sem fedezték fel a szakemberek. Hangsúlyozta: folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet. A tó vízminőségére vonatkozó tájékoztatást kért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól is, ahol közölték, hogy a Balaton vize kiváló.
Egyelőre tehát nem tudni, hogy mi okozta a főleg nagyobb testű és súlyú, idősebb példányok pusztulását. Nem zárható ki az elöregedés, de az sem, hogy a viszonylag enyhe tél után túl gyorsan kezdtek „ébredezni” a halak, és mindezt tetézte az is, hogy az elmúlt időszakban néhány nap alatt nagyon hirtelen emelkedett meg a víz hőmérséklete.
A vezérigazgató hozzátette: a turistariogató látvány és az pénzbeli kár mellett azért is bosszantó a nagymérvű halpusztulás, mert a tetemek eltakarítása súlyos milliókba kerül, ami komoly anyagi nehézségeket okoz az amúgy sem rózsás helyzetű halgazdálkodásban. Emellett munkatársainak jelentős hányadát leköti az elpusztult halak eltávolítása a tóból, miközben számos más fontos feladat is volna. Arról már nem is beszélve, hogy félő: a kellő felügyelet hiányában a rapsicok a helyzetet kihasználva az eddigieknél is jobban garázdálkodnak a Balatonnál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés