Archivum
Turisztikai fórum Keszthelyen
A kánikulai hőség ellenére negyvennél is több meghívott jött el a Keszthelyi Turisztikai Egyesület (KTE) által a helyi polgármesteri hivatal dísztermében, július közepén tartott, közel négyórás turisztikai fórumra.
Erősíteni a helyi idegenforgalom szereplőit
Elöljáróban Horváth Tihamér, a Kehida Termál és a Horváth-Ép Kft. ügyvezető igazgatója, a hat éve alakult Széchenyi Klub Gazdaságfejlesztő Társaság elnökeként, szólt a többek összefogásával még 2010-ben felvetett Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) ötletének megvalósításáról. Mint mondta: az üdülési csekk szerepét átvevő SZÉP-kártya a belső gazdaság fejlesztésén és a belső fogyasztás serkentésén túl gazdaságfehérítő szerephez is jut.
A munkavállalók pihenésére, relaxációjára, rekreációjára kitalált, elsősorban szálláshely igénybevételére szánt, állami adókedvezménnyel megalkotott kártya a honi turizmust erősítve, az idegenforgalom szereplőinek jobb együttműködését kikényszerítve járul hozzá a vidékfejlesztéshez is. A modern, gyors, biztos fizetési rendszerben működő, a munkavállalók pihenési kultúráját javító kártyát úgy alkották meg, hogy azt a szobakiadók is könnyen elfogadhassák.
Zentai József, a KTE elnökségének tagja arról a feladatellátásról is beszélt, mellyel a Magyar Szállásadók Országos Szövetségét segítették javaslataikkal, véleményükkel a turisztikai törvény kidolgozása kapcsán. A tagok költséghatékony telefonálását és az internetes fizetési lehetőségek bővítését felvállaló egyesület tanácsait is kikérték ugyanis az új, egyelőre nem kötelező magánszálláshely-minősítési rendszer kidolgozásában is. Lobbiznak a Szerzői és Jogvédő Hivatalnál, hogy a tagok legalább 50%-os adókedvezményt kapjanak.
Bubla Zoltán, a KTE elnöke a régi és új TDM-pályázati lehetőségekről szólva mutatta be a 85%-os támogatással megvalósult fejlesztéseket, illetve a küszöbön álló lehetőségeket. Egy jó városmarketinget folytató településről nem hiányozhatnak azok az érintőképernyős információs berendezések, attrakciós és programtáblák, kedvezményre jogosító kártyák, amelyek a helyi idegenforgalom pozícióinak erősítését szolgálják – húzta alá.
Vozár Péterné önkormányzati képviselő a turisták kedvét kereső, hétről hétre ismétlődő garantált, közel félszáz programot ismertette, amelyet a turizmusban érdekelt partnerek közösen dolgoztak ki a KTE keretein belül.
Kocsis Miklós, a Turisztikai, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökének vezetésével kezdődött szobakiadói fórumon közösen keresték a lehetőségét annak, hogyan lehetne megállítani a vendégszám csökkenését, adóemelés nélkül elérni az IFA növekedését, de meggátolni az illegális szobakiadók tevékenységét. A tavaly regisztrált, közel ötszáz szállásadó helyett 2011-ben már csak 282-en vállalták legálisan, hogy szobakiadással foglalkoznak. Tizenhárom évvel ezelőtt 1200 regisztrált tagja volt a helyi szobakiadó egyesületnek, mára megszűnt.
A fórumon fölszólalók felvetették a strandbelépők és parkolási jegyek árának csökkentését, a pavilonsor szemetes állapotának megszüntetését, a sumákolók, adócsalók kiszűrését. Többen sérelmezték a Kertváros turisztikai szempontból való visszafejlődését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés