Archivum
Jimi, az örökmozgó
Hatvannégy éves korában, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Boncz Barnabás, nyugalmazott színházi titkár, a Hevesi Sándor Színház örökös tagja, a Vitrin Egyesület titkára, a helyi művészeti élet kulcsfigurája.
In memoriam Boncz Barnabás (1947–2011)
Komolyan és hivatalosan így szól a szomorú hír, de Boncz Jimire inkább máshogy illendő emlékezni.
– Szevasz Zsenge!
– Szia Jimi bácsi!
– Bácsi ám a tudod ki..?!
Tudom! Nem az a típus vagy, aki csak úgy egyszerűen bácsi lesz. Nem visz rá a bohém lélek. Persze a megszólított nők sem mindig zsengekorúak már, de ezt az apró figyelmességbe csomagolt kis tréfát mindenki értette és szerette. Furcsa ez a hirtelen jött múlt idő, mert még itt és most látunk.
Már kora reggel jössz át lendületesen a Kosztolányi téren, himbálózik a táska az oldaladon, s befordulsz a művészbejáró felé. Pedig már évek óta nyugdíjas vagy, de nem bírod abbahagyni. Meg is őrülnél. Inkább szerkeszted tovább a kiadványokat, rendezed a kiállításokat, fontos színházi dokumentumokat adsz át a levéltárnak, állandó tárlatot szervezel Németh Jánosnak, és folyamatosan külföldre utazol a helyi művészek képeivel.
Örökmozgó vagy! Ezért is akartunk kilométer-számlálós cipőt venni neked tinédzser koromban, az egyik barátnőmmel. Szélsebesen vágtattál ki a színház főbejáratán, át a téren, majd a zebra előtt hirtelen a homlokodra csaptál, megfordultál, s ugyanezzel a lendülettel visszarobogtál az épületbe. Vihogtunk. Vajon hányadszor jöttél ki és mentél be aznap ugyanígy az ajtón? 1989 lehetett.
Az iram azóta se változott, és az elintéznivaló sem lett kevesebb. Szinte nem volt olyan hónap, hogy ne álltál volna elő valami új ötlettel, hírrel. Amihez persze mindig volt legalább két jó sztorid is. Ha pedig információra volt szükségünk, bármikor elértünk. „Kéne egy fotó az előadásról.” „Hívd fel a Jimit!” „Mikor lesz a kiállítás; miért nem küldik már a meghívót; hányan utaznak Krosnóba; nem tudom a művész telefonszámát.” „Hívd fel a Jimit!”
Amikor Hota (Orbán Sándor zeneszerző) halála után beszélgettünk, azt mondtad róla, hogy „csuda egy figura volt”. Hát, Te is! Mert csak kevesen tudnak a stresszelésből, a derűből, a lazaságból és a komoly munkából ilyen harmóniát teremteni.
Szerintem most is csak elutaztál valami nagy és örökkévaló kiállítást rendezni, amilyent csak egy hozzád hasonló örökmozgó menedzselhet. Láttam is, ahogy elindultál az autó felé, oldaladon himbálózott a táska, s beszállás előtt még hátrafordultál, és széles vigyorral azt mondtad: „Kézi csókolom!”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcában -
rovatunk hírei
SZÍNES VILÁGOM... - Némethné Pecsics Katalin festő kiállításaKárpát-medencei népviselet kiállításA XV. Zalaszentgróti Villa Negra Szimpózium záró kiállításaNemzeti Összetartozás Napja tárlókiállítás. A magyar feltalálók napja - tablókiállítás.Múzeumok éjszakája a Fáma Házánál. Avar kiállításGyörök Nyári Tárlat – Haris László fotóművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Magyar József festőművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Végh András festőművész kiállítása top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenÜnnepi közgyűlés Zalaegerszeg várossá válásának 140. évfordulóján