Archivum
A hősökre emlékeztünk
Május utolsó vasárnapján a háborúkban életüket vesztett hősökről, sebesülést szenvedett, fogságban sínylődő katonákról és az őket visszaváró, sok fájdalmat átélt családokról emlékezünk meg.
Zalaegerszegen, a Hősök kertjében tartott tiszteletadáson Tombi Lajos önkormányzati képviselő volt az esemény szónoka. Elmondta, milliós nagyságrendű a világégések áldozatainak, sebesültjeinek, fogságban szenvedőinek a száma. Köztük sok a magyar veszteség, a második világháború tekintetében a harmadikak vagyunk eme szomorú statisztikában.
Az áldozatok, köztük a sok zalai áldozat, neve fel sem fér az emlékkövekre, melyek állítását egy 1917-ben hozott törvény írta elő. Soha ilyen gyorsan nem történt egy rendeletnek a megvalósítása. A városok mellett szinte minden faluban is létre hozták az emlékhelyeket, melyek egyben a vérengzés elleni összefogás jelképei lettek.
1951 után a bolsevik korszakban aztán igyekeztek kitörölni mindennek az emlékét is, és a megszállóknak állítottak emlékműveket. 1992-től a nemzeti ünnepek sorába került a Hősök Napja, melyben a kegyelet mellett egyre több a tartalom. A békéről és a hazaszeretetről, a nemzetről üzen ez a nap, és arról, hogy a valódi háborúk valódi halottakkal járnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés