Archivum
Zúzz velünk!
Március 16. és 31. között, a kijelölt iskolákban és a Zala Depo Kft. telephelyén lehet leadni a már nem használt, megunt vagy tönkrement elektronikai hulladékot Zalaegerszegen. A „Zúzz Velünk! – Flextronics Elektronikai Hulladékgyűjtő Napok”! A Flextronics International Kft., a Zala-Depo Kft. és a zalaegerszegi önkormányzat támogatásával megvalósuló programsorozattal a szervezők elsősorban a fiatalok figyelmét szeretnék felhívni a környezettudatos gondolkodás fontosságára.
Elektronikai hulladékgyűjtő már a Dísz téren is
A szervezők azért, hogy még jobban felkeltsék a diákok érdeklődését, az első kétezer leadót jutalomban részesítik: ott lehetnek a zalaegerszegi sportcsarnokban megrendezendő Megasztár-gálán.
Tehát érdemes még felkutatni a padláson, pincében vagy akár szekrény mélyén lapuló már nem működő telefont, hajszárítót, turmixgépet, kenyérpirítót, rádiót.... már csak néhány nap van hátra az akció végéig. Újdonság, hogy hétfőtől csütörtökig a Dísz téren elhelyezett hulladékgyűjtőnél is leadhatják az elhasználódott háztartási gépeiket.
A helyszínek, ahol március 31-ig várják a szervezők az elektronikai hulladékot: az Apáczai ÁMK, a Zrínyi-gimnázium, a Csány-szakközépiskola, a Deák- és Széchenyi-szakközépiskola, a Ganz- és Munkácsy-szakközépiskola udvara, a pláza mögötti Park úti hulladékudvar és a Dísz tér.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor