Archivum
Célkeresztben az anyagcsere-betegség
A mozgásszervi és reumatológiai betegségek és a háttérterületek kapcsolatrendszerét feltérképező konferenciasorozat folytatásaként az anyagcsere-betegségek kerültek célkeresztjébe április elején a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. által szervezett tudományos programnak – mondta el a nyitóünnepségen dr. Szekeres László orvos-igazgató, aki szerint a két szakterület efféle közös együttműködéséből legelébb most is a betegek kerülnek ki győztesen, de minden orvos és egészségügyi szakdolgozó az orvosegyetem által akkreditált program nyertesének tekinthető.
Konferencia a Hévízi Szent András Reumakórházban
A szakmai program összeállítója, dr. Kulisch Ágota hévízi szakorvos a köszvény gyógyításának új, az Európai Reumaellenes Liga (EULAR) diagnosztikai, betegoktató, életmódcserélő, társbetegségkezelő és egyéb terápiás ajánlásaival foglalkozott vetítettképes előadásában.
Dr. Oroszlán Tamás, a megyeszékhelyen három évtizede a cukorbetegek gyógyításával foglalkozó diabetológus szakorvos elmondta: jelenleg hazánkban egymillió cukorbeteg él, és óvatos becslés szerint 2025-ben az egész világon nyilvántartott II-es típusú diabéteszesek száma eléri a 400 milliót.

A cukorbetegségben a szív és érrendszeri betegségek megjelenésén túl számolni kell egyéb mozgásszervi szövődmények kialakulásával, amelyek közvetlenül nem tekinthetők életveszélyesnek, de a beteg életkilátásait és életminőségét különösen lerontják. A diabéteszes lábra és az egyes degeneratív ízületi elváltozások felismerésére ráirányítva a figyelmet szólt arról, hogy a nem traumás végtagamputációk zömét még mindig a diabéteszes lábból kifejlődő vérmérgezéses állapotok idézik elő.
Az elhízott mozgásszervi betegek kezelésének sajátosságairól prof. dr. Halmy László belgyógyász, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke beszélt azt kiemelve, hogy az elhízott betegek 200-300 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak térdízületi arthrózist. E betegek 80 százaléka egyébként is elhízott.
Dr. Tóth Gyula, a hévízi kórház orvosa 15 jellemző kórkép bemutatásával a cukorbetegség reumatológiai vonatkozásait állította előadásának középpontjába. A diabétesz és a köszvény mozgásszervi radiológiájáról, a folyamatkövetés jelentőségéről dr. Rizó Magdolna zalaegerszegi radiológus szakfőorvos mondta el gondolatait.
A cukorbetegségben bekövetkező végtag károsodások kezeléséről pedig dr. Gedeon Zoltán neurológus ismertette a tudnivalókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés