Archivum
Elfogták a gázpisztollyal fenyegetőző férfit
Szeptember 21-én, szerdán 16.48 órakor telefonon érkezett bejelentés a Lenti Rendőr-kapitányságra arról, hogy egy csesztregi panzióban egy férfi összeszólalkozott hölgyismerősével, gázsprayvel lefújta majd egy fegyvernek látszó tárggyal többször rálőtt, de a fegyver nem sült el. A nő az eset után elmenekült a helyiségből, majd a férfi is távozott egy szürke színű kis méretű személygépkocsival.
A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai azonnal a helyszínre indultak és megkezdték az elkövető felderítését. A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a Lenti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei csütörtökön reggel Lentiben ellenőrzés alá vontak, majd elfogtak egy Smart típusú személygépkocsival közlekedő hatvankét éves komlói férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a bűncselekményt elkövette. A rendőrök a férfinél talált gázsprayt és gázriasztó fegyvert, valamint a Smart típusú személygépkocsit lefoglalták.
Az ügyben fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Lenti Rendőrkapitányság – írják a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
Anyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban! top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regénye