Archivum
Gyereknapi kerti parti
A hétvégén sok rendezvény várta a gyerekeket, köztük a Kosztolányi Téri Óvoda hagyományos kerti partija. A szokásos jókedvet fokozta Balaicz Zoltán alpolgármester bejelentése, az intézmény nyári felújításával kapcsolatban.

Az 1963-ban épült, majd 1971-ben és 1974-ben bővített épület rászorul a felújításra. Erre közel 20 milliós támogatást biztosít az önkormányzat, melyből modernizálják a vizesblokkot, felújítják a tetőszerkezetet és a Széchenyi-szakközépiskola diákjai elvégzik a külső vakolást. Emellett természetesen nem marad el az „évi rendes” belső falfestés és a parkettacsiszolás sem.
Némethné Pukánszky Katalin tagóvoda-vezető megjegyezte, a nyári 5 hetes óvodai szünet idején zajlanak a munkálatok. Ezek végeztével „rendben” lesz az intézmény, hiszen az udvari rész a néhány évvel ezelőtti Tündérkert-program során már korszerűsödött. Így a jelenleg 5 csoportba járó 134 kisgyereket a családias légkör mellett korszerű körülmények is várják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés