Archivum
Ismét kifutón a FlyBalaton
Egy pályázó jelentkezett a sármelléki repülőtér megvásárlására A beadási határidő hétfőn járt le, a borítékot egy-két napon belül felbontják, akkor kiderülhet, hogy ki és milyen módon tartaná elképzelhetőnek az üzletet.
Végleges megoldásra várva
Évek óta nem került nyugvópontra a sármelléki repülőtér ügye. A légikikötőt már harmadszor hirdetik meg eladásra. A helyzetet bonyolítja, hogy a reptéri ingatlanok, illetve maga a terület más-más tulajdonban, kezelésben van. A FlyBalaton augusztusban került az SCD csoporttól a közelmúltban létrejött Turisztika Hungária Kft-hez. Az SCD Group Zrt. jogutódja az Aviation Group ellen időközben felszámolási eljárás indult, az eljárást lefolytató Vectigalis Zrt pedig megállapodott a reptér üzemeltetési feltételeiről az. új tulajdonossal. A felszámolás alatt lévő cégen belül, az FB Airport Kft. korábban 50+50 évre kötött bérleti szerződést a terület tulajdonosaival, a sármelléki és a zalavári önkormányzattal. A légikikötő sorsának rendeződését leginkább az jelenthetné, ha egy kézben volna a teljes ingatlan.
Évek óta bizonytalan a repülőtér sorsa
A felszámolást végző cég képviselője, Varga Jenő szerint is ez volna a legkézenfekvőbb megoldás, egyelőre azonban nem tudni, hogy az egyetlen pályázó vajon az új tulajdonos-e, vagy a Turisztika Hungária kft. inkább a bérleti, működtetési jog értékesítése mellett dönt. Varga Jenő hozzátette: minden érintett tudja, hogy egymásra vannak utalva, ezért partner az együttműködésben. Mint mondta: a repülőtér jelenleg évi több százmillió forint veszteséget termel. Ennek ellenére fontos, hogy a reptér a nehéz gazdasági helyzet ellenére is működjön, mert egy esetleges bezárás után már nem valószínű, hogy később valaha is legyen reptere a térségnek. Hangsúlyozta azt is, hogy "a tulajdonos érez akkora felelősséget, hogy a hévízi önkormányzat mellett állami szereplőkkel, felszámolókkal együttműködve megtalálja a lehetséges megoldást". Az utolsó pillanatokban vagyunk, így én is nagyon várom, hogy a következő napokban, közjegyző jelenlétében felbonthassuk a borítékot, és kiderüljön, ténylegesen ki a pályázó."
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés