Archivum
Jobbik: Megfékeznék a bankokat
A Jobbik zalaegerszegi önkormányzati képviselőcsoportja interpellációs válasz keretében kapott tájékoztatást arról, hogy a Flextronics területén 2011 első félévében 101 alkalommal került sor mentők riasztására.
Mint Pete Róbert, a párt helyi csoportjának vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, ez a szám aggasztóan sok. Kérik a városvezetést, hogy a helyi gazdasági szenátus és más fórum keretén belül folytatott tárgyalásokkal tegyenek kísérletet arra, hogy az említett multinacionális cégnél emberhez méltóbb körülményeket alakítsanak ki. Kérik továbbá Zalaegerszeg országgyűlési képviselőit, hogy ne támogassanak olyan kormányzati intézkedéseket, melyek a munkavállalók, a munkások jogait csökkentik. Ne támogassanak olyan adóemelést, amely a nyugdíjasokat, a kisembereket sújtják.
A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy a Jobbik helyi szervezete is csatlakozott az országosan meghirdetett aláírásgyűjtési akcióhoz, melyben indítványozzák, hogy a devizahiteleket a felvétel idején, érvényes árfolyamon forint alapú hitellé váltsák át. Sajnálják, hogy a párt által, a bankok megfékezésére benyújtott javaslataikat a kormány "lesöpri az asztalról".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés