Archivum
Páterdombi ünnep
Borversennyel egybekötött mulatságra várták a páterdombiakat a közelmúltban. Ekkor nyílt meg hivatalosan a közösségi ház kiállítótérrel bővült helyisége is.

Borverseny és kiállítóterem-nyitás
Az ez alkalomra szerkesztett műsorban kizárólag helyi fellépők szórakoztatták tánccal, dallal, komoly- és könnyűzenével, vidám jelenettel az egybegyűlteket. A borverseny eredményét Sabján Károly, a bírák elnöke ismertette. Ő adta át az okleveleket a szőlősgazdáknak. Mint elmondta, mostoha volt az időjárás szempontjából a tavalyi év, ez érezhető az itteni nedűk minőségén is. 20 borminta érkezett, többségében fehérborok. Arany minősítést három fehérbor és az egyetlen rozé érdemelt ki. A szakember hozzátette, ha kis mértékben is, de évek óta emelkedik a helyi borok minősége és a mustrára hozott italok száma.
Gecse Péter önkormányzati képviselő elmondta, a néhány héttel ezelőtti műszaki átadást követően, a farsangi rendezvény alkalmával immár hivatalosan is megnyitották a közösségi ház kiállítóterét, melyet Nemes László festőművész „be is lakott”. A bővített részen helyet tudnak biztosítani a fellépők öltözőjének is. Ami még hátravan a közösségi ház fejlesztéséből, az itt lévő iroda néhány berendezésének beszerzése.
A beruházást még az előd, Török Zoltán képviselő kezdeményezte. Hírként tette még hozzá, hogy február végén megalakult az új településrészi önkormányzat, és munkájuk főbb irányvonalait első ülésükön meghatározták. Első hivatalos megemlékezésükre pedig a nemzeti ünnep alkalmával került sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés