Archivum
Rikk Lászlót indítja az LMP
Bemutatta önkormányzati képviselőjelöltjét a Lehet Más a Politika zalaegerszegi szervezete. Mint ismert, március 20-án a Kertváros egyik választókörzetében időközi választás lesz, mivel Rigó Csaba a kormányhivatal vezetői tisztsége miatt lemondott képviselői helyéről.
A csalódott szavazókra számítanak
Dr. Paksy Zoltán, az LMP megyei szóvivője a szervezet múlt heti sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette: az LMP Rikk Lászlót indítja az időközi választásokon. Szükségesnek tartották a jelöltállítást, hiszen fontos, hogy a zalaegerszegiek érezzék, hogy az LMP jelen van a városban. Ennél is lényegesebb az az érv, hogy ne csak a nagy pártok induljanak a választáson.
Az LMP valós alternatívát tud nyújtani azoknak, akik sem a volt, sem a jelenlegi kormánypártot nem akarják szavazatukkal erősíteni. A szervezet azokat várja leginkább a szavazófülkébe, akik az elmúlt közel egy évben csalódtak a Fidesz politikájában.
Rikk László negyvenéves, 1996 óta a Kertvárosban él. Végzettségét tekintve szociálpedagógus, ám jelenleg egy multinacionális cég területi képviselőjeként dolgozik. Nős, egy 12 éves fiú édesapja.
A sajtótájékoztatón elmondta: több mint öt éve egy kertvárosi társasház közös képviselője, így nap mint nap szembesül az itt élők problémáival. Ez adott motivációt ahhoz, hogy elinduljon a mostani választáson. Mivel az időközi szavazások általában kevés embert mozgatnak meg, a kampány alatt szeretne minél több helyre eljutni, s voksolásra buzdítani a választókat.
Képviselővé választása esetén többek között gondot fordítana a zöldfelületek megújítására, az épületek és a tömegközlekedés akadálymentesítésére, valamint a lakótelep hangulatosabbá, szebbé tételére. Rikk László hangsúlyozta: a részvételi demokráciában hisz, ezért önkormányzati képviselőként közvetlen kapcsolatot alakítana ki a Kertváros lakóival.
Paksy Zoltán végezetül elmondta: az országos szervezet a párt alkotmánykoncepciójával kapcsolatban országjáró körutat indít. Ennek keretében március 17-én Schiffer András, az LMP parlamenti frakciójának vezetője tart előadást Zalaegerszegen. A tervek szerint a Kertvárosban, hogy ezzel is erősítsék a helyi kampányt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n