Archivum
Szökőkút a régi várárok helyén
Lapunkban már többször beszámoltunk arról, hogy Zalaegerszegen a piac helyén nem épül mélyparkoló, hanem helyette hetvenkét felszíni parkolót alakítanak ki a jelenlegi ideiglenes piac helyén. A kivitelezés akkor kezdődhet, amikor a régi piactéren a beruházás befejeződik, és az árusok visszaköltözhetnek.
Négyezer négyzetméteren lesz új burkolat a piactéren
– Folyik a 202 millió forint értékű rehabilitációs munka a közművek feletti térburkolat bontásával. Időközben megérkezett a régészeti feltárások engedélye is, ami azt jelenti, hogy a közműves árkok helyén a munkagödrökben, illetve a zöldségpiac fedett részét tartó alapozási gödrökben végeznek a régészek kutató feltárásokat – tájékoztat Dékány Endre, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. főmérnöke. – A feltárások eredménye befolyásolja, hogy tudjuk-e tartani a május végi határidőt és a piac júniusi visszaköltözését az eredeti helyére. Mintegy négyezer négyzetméter terület kap új burkolatot a Szeglet utca és a Sütő utca egy részével.
Az iparcikkes kereskedőkkel folynak a tárgyalások egy egységes sátorszerkezet kialakításáról. Mint Dékány Endre elmondta: kétszer ötméteres, szétszedhető sátrakról van szó és szeretnék, ha a ponyvaszerkezet arculata egységes lenne. Világosszürke vagy bézs színben gondolkodunk a kereskedőkkel együtt, mivel az áruk színét befolyásolja a sátortető színe.
– A liget melletti szökőkút jellemzője, hogy a burkolatból, mintegy 75–80 centiméterre kiemelkedő vízsugarai tulajdonképpen jelzik a régi várárok helyét. Fontos számunkra, hogy a szökőkútsor ne zavarja a kereskedők munkáját.

Dékány Endre beszámolt arról is, hogy a Városfejlesztő Zrt. most azon dolgozik, hogy a városrehabilitációs program első ütemében (2012 végéig) megépüljön a Sütő utca sarkán épült lakó- és üzlettömb ikertestvére. A szemben lévő sarkon álló épületegyüttest már évekkel ezelőtt lebontották, és most lehetőséget látnak arra, hogy az elnyert források átcsoportosításával a ház megépüljön, alatta mélyparkolóval. A tervek szerint az épület földszintjén kapna helyet a városi szolgáltató cégek közös ügyfélszolgálati irodája.
– Az a célunk – folytatja Dékány Endre –, hogy a piacteret folyamatosan, egész hétre élővé tegyük, ne csak a piacnapokon látogassák a városlakók. Az elképzelésünket szolgálja a tér déli oldalán kialakításra kerülő liget, fapadrendszerrel, ahol a fiatalok és az idősebbek is megpihenhetnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés