Archivum
Zalaegerszeg - Elkezdődhet az év második felében a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata.
A kormány tervei szerint a több, mint 700 ezer rokkantnyugdíjasból közel 220 ezer embert vizsgálnak felül, akik közül sokakat visszaküldenének a munkaerőpiacra.
A Mozgáskorlátozottak Zala Megyei Szervezete szerint irreális számokról van szó.
Bakonyi Józsefné azt mondja nem ez az egyetlen probléma a tervezettel. Alapvetően egyetértenek a felülvizsgálatokkal, ám ezt szelektáltan kellene elvégezni. Sérelmezi még, hogy a gyakorlati dolgokról és változásokról keveset lehet tudni.
Véleménye szerint, elsősorban a munkahelyteremtéssel kellene foglalkozni mivel Zalában is nehéz a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedése.
A legnagyobb problémának azt említette, hogy nem történt egyeztetés az érdekvédelmi szervezetekkel. Az országos szövetség ezért most egy demonstráción gondolkozik, hogy kérdéseikre választ kapjanak.
Sziva Beáat
www.zegtv.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés