Archivum
A 80-as évek diszkrét bája
Hamarosan színpadra lép a zalaegerszegi George Smoog zenekar. A Bolla György és Szkok István fémjelezte duó öt éve alakult, s bár dalaik nagy népszerűségnek örvendenek az interneten - sőt rádióban is hallani őket - koncertet még nem adtak.
George Smoog koncert a Szüreten
"Az Electric Connection után amolyan hobbinak indult a George Smoog" - meséli érdeklődésünkre Szkok István énekes, dalszerző. "Ennek ellenére már öt éve létezünk, újabb és újabb számok születnek, így egyre nagyobb lett az igény arra, hogy színpadra álljunk. Érdekes és izgalmas ez a helyzet, annál is inkább, mert nemrég még a Connection húsz éves jubileumi buliját szerettük volna megszervezni, közben azonban változtak a dolgok."
Tavasszal, például csatlakozott a formációhoz Misurák Tünde (Mishoo), a Hevesi Sándor Színház színművésze, aki hangjával, stílusával és tehetségével új színt vitt a zenekar életébe. Kezdetben csak arról volt szó, hogy egy számot - amolyan kísérletképpen - felénekel Ifj. Kiss Bódog Zoltán (Bódi) stúdiójában, aki a zenekar hangmérnöke is egyben. A "Life" című dal azonban annyira jól sikerült, hogy Tünde maradt, a csapat pedig egyre több felkérést kapott.
"Augusztus 20-án a szlovákiai Zselíc városában lesz az első fellépésünk - folytatja Szkok István - a Hevesi színház egy volt stúdiósának, Szabó Viktornak köszönhetően." A zalaegerszegi közönség szeptember 2-án, a Belvárosi Szüreten találkozhat a zenekarral a Széchenyi téri nagyszínpadon. A koncert este fél nyolckor kezdődik. "Elektronikus élőzenét láthat és hallhat majd a közönség. Ez annyit jelent, hogy bár élőben játszunk és éneklünk, vannak rögzített alapok."
A háromnegyedórás program anyagáról annyit árult el az énekes, hogy lesznek feldolgozások, főleg a 80-as évek "szintipop" zenekaraitól, például a Eurythmix-től és a Yazoo-tól; némileg áthangszerelve. Bár van, amihez szinte nem is kell hozzányúlni, hiszen a 80-as évek amúgy is divat, és megvan a maga bája az akkori hangzásvilágnak.
"Egyfajta tapasztalatszerzés lesz a következő féléves időszak. Több helyen is fellépünk, így kíváncsian várjuk, hogy hogyan működik majd a dolog élőben a színpadon, s hogyan reagál rá a közönség. Akár egy hosszú távú projekt is kerekedhet belőle, még több zenésszel."
Bolla György, Misurák Tünde és Szkok István
Most akkor George Smoog feat Mishoo (ahogy a "Life" című dalnál olvasható a felállás), vagy Misurák Tünde a zenekar "rendes" tagja? A színésznő, kérdésünkre válaszolva elmondta: immár ő is csapathoz tartozik, ami egy új és izgalmas kihívás számára. Egy zenekarban énekelni egészen más, mint egy szerepet játszani, itt az ember nem bújhat el a jelmez mögé. Ilyenkor a "civil" ember áll a színpadon, s nem egy karaktert megformáló előadóművész. A közönséggel is sokkal interaktívabb kapcsolatot lehet kialakítani, így izgatottan várja már az első koncerteket.
Bár a 80-as évek zenei világa - talán életkora miatt is - eddig nem állt hozzá közel, most nagyon élvezi a közös munkát a fiúkkal. Mint mondja, nagyon sokat lehet belőle tanulni: ének, zenei hangzás és korstílus szempontjából egyaránt. Így egyáltalán nem bánta meg, hogy év elején Szkok István - aki korábban már hallotta énekelni Tündét - megkereste a közös produkció ötletével. Reméli, hogy beválik ez az új felállás, a közönségnek is tetszik majd és sokáig zenélnek együtt így négyen: George, Smoog, Bódi és Mishoo.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - GálaműsorMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton