Archivum
Fehérségben születtek
Ha valamely festményről készül egy fotó, ami megjelenik egy újságban, és azt egy festőművész kivágja, hogy felhasználja saját alkotásához; az a reprodukció reprodukciójának a reprodukciója. Röviden: Reproreprorepro.
Gábriel-képek az Izsákban
Ezzel el is érkeztünk Gábriel József (söjtöri születésű, jelenleg Dallasban élő) festőművész egyik képének címéhez. Az alkotónak a közelmúltban nyílt kiállítása a zalaegerszegi Izsák Imre ÁMK Dús László Galériájában „Fehér képek” címmel.
A fehér-sorozat darabjait egyfajta technikai újítás szülte. Mint azt Gábriel József a tárlatnyitó után érdeklődésünkre elmondta: a képek alapja valamilyen régi nyomat, mondjuk egy kép reprodukciója. Ez kerül bele egy fehér színű alapozó rétegbe, így a régi kép az anyag ősállapotában születik újjá. A mű aztán festékréteget is kap a végén. Van, ahol több a festés, és kevesebb a figura, van, ahol ez pont fordítva történik. Így lesznek kicsit montázs és kollázs-szerűek a képek, de a művész szerint igazából egyik kategóriába sem sorolható a végeredmény.
Régebbi műveinél is hasonló eljárással dolgozott, a rétegek alól, mögül bontakoztak ki a figurák, emberi alakok. A Gábriel művészetére jellemző sejtelmesség a fehér kollekcióban is megmaradt. Ahogy mondja: „az ember nem tudja megtagadni önmagát. Hogy ez jó, vagy rossz, nem tudom. Ez van.”
Az Izsák ÁMK-ban április 1-ig látható anyagot – mely közel 50 festményt számlál – Balaicz Zoltán alpolgármester és Nemes László festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Az alpolgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy most ő nyithatja meg a Pro Urbe-díjas alkotó tárlatát, hiszen annak idején az Ady iskola művészeti tagozatán tanára volt a festőművész.
Nemes László szerint Gábriel József – dacára annak, hogy hosszú évek óta Amerikában él, s képei is az ottani környezetben születnek – mélyen zalai ihletettségű művész. Bár tisztában van a 20. és 21. század kipróbált és „bejáratott” művészeti áramlataival, saját útját járja. Ami a mostani fehér képeit illeti: kissé kilúgozott, derült felületekkel találkozhatunk, melyeken úgy rebbennek, villannak fel a figurák. Látszólag pillanatnyi időre. Utána csak a csend és a zönge van.
(Több kép a ZalaMédia Online galériájában.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés