Archivum
Gasztronómiai kavalkád a skanzenben
Folyamatosan sültek a prószák, a lángosok és a rétesek a Göcseji Falumúzeumban vasárnap délután. Szinte minden portára beköltözött egy-egy település.
Ismét Göcseji randevú
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Göcseji randevú, melynek lényege, hogy a tájegység falvai helyi specialitásokkal ismertessék meg a közönséget. A találkozón - melyet most is a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás szervezett - Kustánszeg, Becsvölgye, Csonkahegyhát, Milejszeg, Hottó, Gellénháza, Dobronhegy, Teskánd és Nagylengyel mutatkozott be.
A rendezvény idején a kóstoláson kívül tradicionális helyi termékeket is vásárolhatnak az érdeklődők. Mézkülönlegességek, aszalványok, lekvárok, pálinkák és zalai borok is szerepeltek a kínálatban. A hagyományőrző programokon kívül könyvvásár is várta a közönséget, a Magyarországi Önkéntesség Hete programsorozat zalai nyitórendezvényeként pedig önkéntes szervezetek is bemutatkoztak.
A Göcseji randevú célja, a kezdetek óta nem változott: a szervezők szeretnék élővé varázsolni a skanzent, illetve népszerűsíteni Göcsej értékeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés