Archivum
Ismét szüreti vigasság
Idén is megrendezésre kerül a Göcseji Falumúzeumban az immár hagyományos Szüreti Vigasságok rendezvénysorozat. A program ezúttal "a zalai borok mentén" alcímet kapta, hiszen a megye pincészeteinek remekeiből válogathat majd a közönség.
Zalai borok a skanzenben
Október 2-án délután 2 órától a megyeszékhelyi skanzenben folklórműsorral, munkabemutatókkal és kézműves játszóházzal várják az érdeklődőket. A szervező Göcseji Múzeum, a Zala Megyei Borút Egyesülettel karöltve, be kívánja mutatni a zalai borvidék lankáin termett zamatos borokat.
A mostani szüreti mulatságon más finomságokból sem lesz hiány; kemencében sült langalit, biotermékeket, gyümölcsöket, mézet és igazi szörpöket kóstolhatnak és vásárolhatnak a látogatók. Este hat órától pedig néhányzalaegerszegi étterem "Pannon gasztronómiai élményekkel" és hagyományos ételekkel várja az ínyenceket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés