Archivum
Megyei sportkonzultáció (videón)
Szombaton Zalaegerszegen találkozott a város és a megye vezetőivel, valamint a zalai sportélet aktív szereplőivel Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója.
Problématérkép a kormányfőnek
A Palatinus étteremben megtartott összejövetelen Balaicz Zoltán egerszegi alpolgármester bevezető szavait követően Gyutai Csaba polgármester többek között arról szólt, hogy szándékaik szerint – összhangban a kormány elképzeléseivel – a jövőben a tömegsport, a szabadidősport élvezne prioritást – természetesen a mellett, hogy meg kell őrizni a jövőben is a versenyport területén elért eredményeinket, értékeinket. Bizakodását fejezte ki, hogy a központi intézkedések összhangban az EU-s szabályozással olyan forrásokat nyitnak meg, melyek a létesítmények fenntartásához, az utánpótlás neveléséhez nélkülözhetetlenek
Balogh Gábor elmondta, hogy munkatársaival azért járja végig mind a 19 megyeszékhelyet, hogy konzultációk, szakmai beszélgetések során világos és tiszta képet kapjon a sport legfontosabb megoldandó problémáiról, a helyi fejlesztési elképzelésekről. Egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nehézségeken való túljutás, a problémák megoldása az együttműködésben rejlik, amelyet ez a párbeszéd hivatott hosszú évek után ismét feléleszteni. A konzultációsorozat tapasztalatait összegezve kerül kidolgozásra az komplex, települési szintre lebontott sportügyi problématérkép, amit szándékaik szerint április végén terjesztenének Orbán Viktor miniszterelnök elé, s amire épülhetne majd a megyei és helyi sportélet problémáit orvosoló sportfejlesztési stratégia.
{wmvremote}http://www.onlinetv.gtk.hu/zalamedia_video/video/sport/BaloghGabor11.02.26.wmv{/wmvremote}Ezt követően az egyes sportágak képviselői fejthették ki gondolataikat, elképzeléseiket, számolhattak be gondjaikról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n