Mítoszok, mesék, nevelés

Ez a fajta elmélyülés, akár tanítványai későbbi pályaválasztására is hatással bírt. Az tájékozottság amivel a kisdiákok rendelkeznek - a görög vagy éppen germán istenségek jelleme, cselekedetei, családi kapcsolatai vagy megjelenése, fegyverzete terén - egészen ámulatba ejtő.

- Pályakezdőként negyvenegy fős osztályba kerültem, ahol harminc volt a fiúk száma. Három hónap sírás után észrevettem, hogy a mesékkel meg tudom fogni a gyerekeket. Aztán, mivel én a mítoszok nagy kedvelője voltam, ezeket is elkezdtem mesélni. Ráharaptak. Prométheuszt imádták, rajzokat készítettek. Aztán később már minden osztályomnál szokássá vált, hogy foglalkozzunk a mitológiával - emlékszik vissza a kezdetekre.

- És az ön érdeklődése hogyan kezdődött a mítoszok iránt?

- Kislány koromban tündér szerettem volna lenni, de mondták, hogy ilyen nincs. Ezen nagyon megsértődtem és amikor megtudtam, hogy Hermész édesanyját, (Maia), majdnem ugyanúgy hívják, mint engem, akkor megnyugodtam. Nekiálltam falni ezeket a történeteket. Alsósként a szülőhelyemen, Zalaszentivánon fellelhető összes mitológiai könyvet kiolvastam harmadikos koromban.

- Nem volt ez nehéz olvasmány?

- Adaptált változatokkal kezdtem, aztán középiskolás koromban újra rákaptam, de már a valódi történetekre. Talán ez is befolyásolta, a történelmi érdeklődésem, ahol szintén az ókor a kedvenc területem.

- Mennyire való a gyerekeknek a mese és a mítosz?

- Nagyon. Bármi a történet, a lényege, hogy a hősnek végig kell menni egy úton és az út végén megkapja ami jár neki. Ez egy tanulási folyamat és a gyerek nem a borzalmakat látja a mesében, hanem a végén a győzelmet. Nem kell tehát félteni a történet "rémséges" részeitől. Sőt a mese gyógyító hatásával élve, itt Magyarországon volt rá példa, hogy kómában lévő gyerekeket hoztak vissza (folyamatos mesélés, Boldizsár Ildikó terápiája). A gyerekek eltöprengenek a történeten és ez jó. A belső fejlődést segíti. Bár igaz, hogy egyre nehezebben tudnak a tanulók koncentrálni a mesékre, nincs türelmük végighallgatni. Mert ez egy nagy belső mentális munka, részt kell venni a képalkotásban. Amikor csak nézik a tévében, mindezt nem kell megtenni. Ezért fontos, hogy kiskorban sokat meséljenek a szülők, hogy ez a belső képalkotási képesség ne vesszen el. És nem kell a meséket agyon boncolni, elég hagyni, hogy hasson. Minden mese arra tanít, hogy merj indulni és az úton segítséget, fogsz kapni.

- És mi van a mesékben a két legnagyobb királylánnyal és királyfival, akiknek nem szokott sikerülni?

- Őket csak az első kockázatig látjuk a történetben, a többi próbálkozásukat nem. De akár lehet ez egy személy háromszori nekifutásának a szimbóluma is. A lényeg, hogy nem szabad feladni.

- És a tétlen fehér hercegre váró lányok?

- Ők nem tétlenek, mert próbákat állnak ki addig, amíg megérkezik a vőlegény. Vagyis érettekké válnak a házasságra.

- Milyen mélységben foglalkoznak a gyerekek a mitológiával?

- Ez az adott osztálytól függ. A mostani negyedikeseimmel is elsőben kezdtük, aztán morzsolódtak le és akik a végére maradtak ők igencsak jártasak a témában. Szabadidejükben foglalkoznak mindezzel és nagyon lelkesek. De egyébként soha nem lehetne a téma végére érni olyan bőséges. Engem is tanítanak közben a gyerekek, mert mindig tesznek fel olyan kérdéseket, vagy világítanak rá egy új nézőpontra, ami addig nekem fel sem tűnt.

- Visszajelzések?

- A felsőben tanító tanárok gyakran megjegyzik, hogy milyen tájékozottak a gyerekek a témában. A szülőknek is tetszik mindez. De úgy gondolom a belső fejlesztő hatás mellett, a felnőttkori műveltséget is segítik a mítoszok ismerete, hiszen sok művészeti alkotásban is visszaköszönnek.