Archivum
Műveltségi vetélkedő Lisztről
Születésének 200. és halálának 125. évfordulója alkalmából Nemzetközi Liszt Év az idei. Ennek jegyében felmenő rendszerű országos műveltségi vetélkedőt hirdettek a megyei jogú városok általános - és alapfokú művészeti iskolái számára.
Zalaegerszegen a verseny helyszíne a zongoravirtuóz zeneszerző nevét viselő iskolában volt. Itt öt intézményt (Liszt, Eötvös, Öveges, Ady, Izsák) képviselő hat csapat mérte össze tudását. A jól felkészült diákokat és pedagógusaikat Hanzséros Alajos igazgató köszöntötte, és a Perlaki Edit, Győrffyné Könczöl Tímea, Tóth László zenetanárok alkotta zsűri bírálta el.
A tanulók nemcsak lexikális tudásukat és zenei műveltségüket mutatták meg, hanem ének, illetve hangszeres tehetségüket is felvillantották.
A verseny második fordulójára a tanév végén kerül sor. A legjobbak pedig tovább jutnak az Érden rendezendő országos vetélkedőre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés