Archivum
Rajzfilmünnep az Art Moziban
Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepre várják az érdeklődőket május 28-án 10-18 óráig a zalaegerszegi Art Moziban. A programra a közelgő gyermeknap alkalmából kerül sor. Az egész napos eseményt a Bogyó és Babóca című rajzfilm második részének bemutatójához igazították.
Bogyó és Babóca 2. premier programokkal
Csánicz Barnabás szervező érdeklődésünkre elmondta: szombaton délelőtt a gyerekek megnézhetik a Bogyó és Babóca első, illetve második részét, ezen kívül a mozi előterében folyamatosan rajzfilmeket vetítenek majd. Olyan klasszikus magyar animációs filmeket láthatnak a gyerekek, mint a Mekk mester, vagy a Pityke őrmester.
A magyar rajzfilmünnep egy országos kezdeményezés, melyet a KEDD Animációs Stúdió (a Bogyó és Babóca forgalmazója) hívott életre, hogy népszerűsítsék a hazai gyerekrajzfilmek műfaját, illetve a népszerű mese-sorozat második szériáját.
Az Art Moziban a vetítéseken kívül játszóház, kézműves foglalkozások és koncertek (Énekmondó, Dórci és a Fülesek) is várják a gyerekeket. S, hogy a felnőttek se maradjanak film nélkül: este hét órától Jankovics Marcell "Az ember tragédiája" című rajzfilmjének munkakópiájából láthatnak részleteket az ínyencek. Madách drámájának 3-9 színe kerül bemutatásra; sajátos, Jankovics Marcellre jellemző képi megoldásban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés