Archivum
Tökfesztivál és rece-fice Gábárton
Tökfesztivál várta immár negyedik alkalommal a Zalaegerszeg melletti Gébárti-tónál a családokat szeptember 18-án. A szinte nyárias melegben sokan éltek a vízparti "népies" jellegű kikapcsolódás lehetőségével.
Az idén néhány újdonsággal rukkoltak elő a szervezők a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló programon. Így Tökmese előadásokat vártak óvódás és alsó tagozatos gyerekcsoportoktól. Bár első körben mindössze három csapat (az Ady - iskolából, a Radnóti, illetve a Kodály utcai óvodából) jelentkezett erre a lehetőségre, de produkcióik színvonalával magasra tették a mércét. Megosztott első helyet ítélt számukra Csávás Dóra színművész, így mindannyian értékes jutalomban részesültek.
Szintén újdonság volt a Tök szépségverseny. Kétfelé oszlott ennek mezőnye, voltak, akik a természetes szépséget és méretet kívánták zsűriztetni, mások tökből készíthető figurákkal rukkoltak elő. Az elbírálás Halona Tibor termelő feladata volt.
Az újdonságok ezzel nem értek véget. Tökből készült ételekkel is lehetett versenyre nevezni. Az első díjasok, a helyi kertbarátkör tagjai, külön ez alkalomra álmodtak egy receptet, méghozzá a tökös-kapros-túrós palacsintát. Szintén különleges és finom volt a tökös-túrós kalács és a csípős ízű tökpuffancs. Hart György vendéglő tulajdonos érdeklődve kóstolgatta és bírálta eme gasztronómiai újdonságokat.
A nap számos kézműves foglalkozást kínált "tökös" és "nem tökös" témakörben, kicsiknek és nagyoknak. Nem hiányoztak a népi játék lehetőségek, a színpadról pedig a népdal és a néptánc.
Sok örömet okozott egyszerűsége mellett a kézműves házban nyílt népi hangszer kiállítás és hangszerkészítési lehetőség. Kőszegi László és Kőszegi István termésekből készült hangszerei között ott volt a rece-fice is, melyet egy kisgyermek is percek alatt képes elkészíteni és mókás hangot ad. Legalább annyi felnőtt, mint aprónép élt ezzel a konstrukciós lehetőséggel, aztán húzták-vonták, rázták vagy éppen fújták alkotásukat, visszaidézve azon elmúlt éveket, amikor a zajkeltő játékok okoztak semmihez sem hasonlítható örömet (a hallgatóság felmenőket kivéve).
A rendezvény ideje alatt étel-kóstolók, népi mesterségek bemutatója, kézműves kiállítás és vásár állt rendelkezésre.
A program egésze ingyenes volt, és a szervezők alaposságát igazolja, hogy szintén térítésmentesen különjáratú autóbuszokról is gondoskodtak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttS.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveMácsai Pál szubjektív tárlatvezetéseTáncművészet Világnapja - Gálaműsor