2019.12.06., péntek - Miklós Zalaegerszeg időjárása

Csemegéző

Fortepan: szabad, de manipulálhat is - Régifotók, huszadikszázad; hashtag

Gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Elsőre nem tűnik túl eredetinek egy kiállítási tematikához. Gondolkodtam is sokáig, hogy vajon ennél kreatívabb megoldás nem jutott-e eszébe a Magyar Nemzeti Galéria "Minden múlt a múltam #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan" című tárlata szervezőinek.

Aztán persze rájöttem, hogy több mint 110 ezer fotóból (ekkora a Fortepan gyűjteménye) kiválogatni egy tárlatra valót, nem is olyan egyszerű történet. A sokféleségből pedig valami látogatóbarát, tematikus egységet kovácsolni, még nehezebb feladat. Pláne, hogy a fotók fent vannak az interneten, bárki számára hozzáférhetők, és aki követi mondjuk az Index vagy az Urbanista portál cikkeit, az az elmúlt években már számos kiállításra került fotóval találkozhatott is egy-egy bejegyzés apropóján. A Nemzeti Galéria tárlatán tehát nem minden kép ismeretlen, sőt tulajdonképpen az egész anyag nagyon is ismerős valahonnan. Mondjuk onnan, hogy ez a sok arc, meg jelenet, meg történelmi esemény mind MI vagyunk.

Szóval gyerekek, fiatalok, idősek, felnőttek. Grimaszolnak, szánkóznak önfeledten, perecet rágnak, meg kukoricát. Táncolnak az illem szabályainak megfelelően, aztán magukból (és ruhájukból) kivetkőzve őrjöngenek valami rock-koncerten. Lázadnak, háborúznak, vezényszóra vonulnak a tömeggel, szobrot döntenek, építenek, bontanak (házat éppúgy, mint rendszert). Szeretnek és gyűlölnek... sőt ölnek. Aztán megöregednek; tisztességben megőszülve, vagy megalázva, méltatlanul elfeledve. A 20. század első perceitől kezdve egészen az 1990-es évek elejéig.

 

A kiállítótérben egy képzeletbeli életút mentén követik egymást az események, illetve a kiválasztott fotók, de persze a képek és történetek nem köthetők egyetlen személyhez, vagy családhoz. Mert mindannyiunkhoz egyszerre kötődnek. Mondhatjuk, hogy nem mindegy ki melyik évtizedben, melyik társadalmi csoportba született (megúszta, vagy "megszívta"-e az adott korszakot). De akár vissza is vághatunk azzal, hogy tök mindegy, melyik évtizedet nézzük a tárlaton. A divat, a technika, az utcakép ugyan folyamatosan változott/változik, de benne az ember lehet, hogy kevéssé. Így a fenti cselekvések és érzelmek - a perecrágástól, a táncon, a lázadáson, a behódoláson át egészen a mások iránt érzett szeretetig, vagy gyűlöletig - folyamatosan újraírhatók. És ne legyenek illúzióink: újraírjuk 1990 után is, meg az ezredforduló után is. Akkor is, ha közben megtanultunk szelfizni, meg "hestegelni". Vicces, de ha belegondolunk, utóbbival éppen zárt kategóriákba rendezhetjük mind a múlt, mind a jelen elemeit. Ráfogva mindezt a jobb internetes kereshetőségre; a tartalom szabad áramlására. Pedig néha nagyon nem mindegy, hogy milyen képhez, vagy bejegyzéshez éppen milyen kategóriát, vagyis hashtaget rendelünk. A címkeválasztás már mindig egyfajta befolyásolás is lehet.

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható több mint 300 kép többnyire privát fotó, amatőrök által készített felvétel. Főleg névtelen gyűjteményből származnak, és nem előhívott, hanem negatív formában kerültek elő. (A Fortepan-gyűjtemény két volt középiskolás osztálytárs - Tamási Miklós, Szepessy Ákos - gyűjtőmunkájának eredménye. Az 1980-as években, hobbiból kezdtek gyűjtögetni lomtalanításokon és bolhapiacon. Internetes oldaluk 2010-ben, 5000 privát fotóval indult el. Később intézmények, magánemberek is csatlakoztak az adományozói körhöz. Ma 110 ezernél is több fotó van a kollekcióban.) Tehát a képeken legtöbbször az átlagember nézőpontja jelenik meg. Ez azért fontos, mert eredetileg valószínűleg nem propaganda, vagy manipulációs célzattal készültek a felvételek (persze sosem lehet tudni), hanem egy-egy pillanat/esemény megörökítésére. Emlékképek? Már nem csak.

Rejtekhelyükről (pincéből, padlásról, kopott fiókok mélyéről) kiszabadulva, digitalizálva, vagy előhívva, immár (kor)dokumentumokká váltak. Sajtósok, közösségi média-használók, kiállítási kurátorok, vagy éppen lájkvadászok és kommentelők "karmai közé" kerülve már nagyon is alkalmasak/alkalmasak lehetnek manipulációs célokra. Mert nem mindegy, hogy mely képeket/történéseket tesszük egymás mellé, melyik korszakot, vagy eseményt mutatjuk be több vagy kevesebb fotóval. És amiről már az előbb volt szó: az egész anyagot, vagy az egyes képeket hogyan, milyen címkékkel látjuk el.

Szerencsére a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán nem érződik, direkt politikai vagy ideológiai manipuláció. A rendezők arányosságra törekedtek: a boldog békeidők, a háborús borzalmak éppúgy megjelennek, mint a nyomor, vagy a jóllét, az elnyomás és szabadság, az idill, vagy a dráma/tragédia. A tárlat egyik érdekes eleme, hogy a képzeletbeli életút többnyire beazonosíthatatlan fotói mellett, olyan képeket is bemutatnak, melyeknek ismert a háttértörténete. Ezek a sztorik, a hozzájuk tartozó fotókkal és az ezeket kiegészítő tárgyakkal egy-egy önálló installációban - a tér közepén álló papírdoboz-szerű paravánok között - jelennek meg a kiállítótérben. Megelevenednek többek között a háborúban szétlőtt Budapest képei, vagy a hidegháborús évek honvédelmi tartalmú ifjúsági sportjai. De Sztálin szobrának 1956-os ledöntéséről, vagy az 1970-80-as évek lázadó ifjúságáról is láthatunk felvételeket és olvashatunk izgalmas háttértörténeteket.
A kiegyensúlyozottság ellenére az érzelmi manipulációt persze így sem lehet megúszni; a látogató hol felnevet, hol elborzad, hol meghökken. Sajnálatot, undort, felháborodást vagy részvétet érez. És ez így van jól.

Összességében a lényeg mindjárt a kiállítás elején olvasható, amivel maximálisan lehet azonosulni. Hogy a Fortepan-gyűjtemény életében két fontos fogalom van, ami az egész projekt szellemisége is, hogy Szabad és Közös. Közös, mert a mi képeinkből áll, mert önkéntesek munkáján alapul, mert egy közösség segíthet megfejteni, beazonosítani a sokszor név nélküli személyeket, eseményeket vagy helyszíneket. Szabad, mert szabadon elérhető bárki számára, mert nincs benne birtoklási vágy; sokkal inkább adni akar, mégpedig feltételek nélkül. A gyűjtemény afféle hídként is definiálja önmagát: a mikro- és makrotörténelem összekötésére vállalkozik. Szabad mert közös, közös, mert szabad - hirdeti magáról.

Ez a szabadság; a fotó, a gyűjtés, a hozzáférés és az értelmezés szabadsága remélhetőleg meg is marad. Viszont ezen a ponton #szabadság hashtag hiányom van a kiállítás címét illetően... :)

Több fotóval itt:

https://kultourvidek.blogspot.com/2019/09/fortepan-szabad-de-manipulalhat-is.html

 

Forrás: https://kultourvidek.blogspot.com/

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK