Laza Média
Csillagfény koncertek a Festetics-kastély parkjában
Csillagfény koncertek a Festetics-kastély parkjában
2023. július 28-29.
Illatos nyáresték, örökzöld operettslágerek, felejthetetlen rockballadák, és az ország egyik legimpozánsabb színtere, a Festetics-kastély lélegzetelállító parkja. Ez most nem álom – igazán exkluzív programmal készülnek Keszthelyen.
A balatoni régió kedvenc barokk kertje július végén a nappali séták mellett két estén különleges csillagfény-koncerttel kedveskedik az élőzene és a romantikus helyszínek kedvelőinek. A hónap utolsó péntekén, július 28-án, 20 év után tér vissza a – jövőre éppen fél évszázadát ünneplő – Edda Művek a Festetics-kastélyba unikális unplagged műsorával. Pataky Attila csapata és a nevükhöz kötődő dalok megkerülhetetlen klasszikusok a hazai rocktörténetben – így az Álmodtam egy világot, a Hűtlen, vagy éppen a Kölyköd voltam is egészen biztosan jól állnak majd akusztikus feldolgozásban is a nem mindennapi, történelmi környezetnek.
A miskolci élő legendát másnap a színház évszázadainak egyik legvidámabb műfaja, az operett váltja. Július 29-én, szombaton ugyanis a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra a kisoperáé lesz a főszerep a Balaton fővárosában: ezúttal a 100 Tagú Cigányzenekar bravúros szólistái vezetésével egyedülálló Operett gála repíti el a zenés színház rajongóit a legnépszerűbb előadások világába. A megunhatatlan, fülbemászó slágereket többek között Oszvald Marika, valamint a Budapesti Operettszínház két másik kiváló művésze, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt idézi meg, kísérve a Budapest Folk Dance táncosainak lenyűgöző koreográfiáival.
A koncertek dátumai:
2023. július 28. Edda Művek akusztikus koncert
2023. július 29. Operett gála a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Mesebeli macskák hétvégéjeSzerb Antal legendája - Priger Zsolt és Magyar Bori zenés irodalmi estjeKinizsi és a Pálosok - Tárlatvezetés a Pálosok rendtörténeti kiállításbanVilágjáró - Benin (Afrika)Geobotanikai séta a Hévízi-tó körüli véderdőbenÉrtékadó lélekhangok - Bubits TündePillanatképek - Előadások a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóanKÖTETLENÜL - Ascher Tamás rendezővelA siker receptje - Kihívások és tanulságok az eltérő területek vállalkozóinak szemszögébőlGasztroséta Hévízen top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik