Ifjúság

életmódi
Miben jók a mai fiatalok?
Az a mindenki által jól ismert szöveg, hogy „Ezek a mai fiatalok…” nagyjából egyidős az emberiséggel. A három pont után pedig – némi fejcsóválás kíséretében – az adott korszak öregjei mindig panaszkodnak egy sort az adott korszak fiataljaira.
interjú
Nyugdíjba vonul az ifjúsági szakreferens
Városunk országosan híres a fiatalok önkormányzati tevékenysége miatt. Jó gyakorlatnak és mintának számít a helyi diákönkormányzat tevékenysége, aktivitása, a fiatalok és a felnőtt önkormányzat kiváló kapcsolata.
zsibongó
Zalaegerszegi bemutatkozás Tusványoson
Az idei 27. Tusványos kiemelt díszvendége volt Zalaegerszeg. A zalai megyeszékhely rendhagyó módon mutatkozott be: a város-imázs iroda munkatársai festővászonra nyomtatott, Zalaegerszeg ismert épületeit, tereit, a zalai tájakat ábrázoló sziluettjeivel érkeztek a helyszínre.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szilveszteri Fürdőparty (1), Adventi vásár (13), Kormányzati támogatás (11), Gelsei Hímzőkör (1), Időskor (2), Gyenesdiás - J&A Kerámiaház (6), Kölcsey Ferenc Gimnázium (24), Zalaegerszeg Barátai Egyesület (4), Nemesboldogasszonyfa (1), karate (1), Műhelygalériák (7), Levéltár (106), Tungsram (1), Fejes László ügyvezető (2), Zalaegerszeg díszpolgára (3), zarándoklat (6), Kiskastély - Nagykanizsa (1), Jótékonysági koncert (17), zenés játék (7), Kerámiaművészet (5)