2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Programajánló

KESZTHELYI NYÁRI JÁTÉKOK

2018. július 27. péntek, 15:02 - augusztus 11., 00:00

Helyszín: Festetics-kastély parkja
Időpont: 2018. 07. 27. - 2018. 08. 10.
Szervező: Centrál Színház


A Keszthelyi Nyári Játékokat először 2000-ben rendezték meg a Festetics-kastély parkjában. Básti Juli és Puskás Tamás kezdeményezése azóta is sikeresen működik, szabadtéri színházat és kultúrát csempészve a Balaton nyugati medencéjébe. Idén már tizenkilencedik alkalommal költöznek le a Centrál Színház művészei Keszthelyre, hogy megtartsák a Balaton-part egyik legnagyobb színházi ünnepét.

MOLNÁR FERENC: Delila
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra is, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. Molnár Ferenc bűbájos vígjátékának az ősbemutatója éppen 80 éve volt – ráadásul színházunk épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan hajdani sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő.

Szereplők
Stohl András, Balsai Móni, Trokán Nóra, Magyar Attila, Ódor Kristóf, Cserna Antal, Uri István, Vári-Kovács Péter, Gats Éva, Weszely Ernő

Fordította - BARÁTHY GYÖRGY
Rendezőasszisztens -HAJÓS ESZTER
Rendező - PUSKÁS TAMÁS

Előadás időpontok
JÚLIUS 27., 28., 29., 31.
AUGUSZTUS 1., 2., 3., 4., 7., 8., 9., 10.

Online jegyvásárlás: május 16-tól
Keszthelyen: május 29-től személyesen a Tourinform irodában (83 314 144)

Jegyárak:

hely: 7.900,- ft   (ebből mi a 3. sort kaptuk meg, összesen 28 db jegy)
hely: 6.900,- ft   (ebből mi a 7. sort kaptuk meg, összesen 28 db jegy)
hely: 5.900,- ft   (ebből mi a 12. sort kaptuk meg, összesen 28 db jegy)
hely: 900,- ft   (ebből mi a 17. sort kaptuk meg, összesen 28 db jegy)
 

További információ és jegyfoglalás a Nyári Játékok időtartama alatt:
a +36 30 963 2109-es számon, vagy a jegyrendeles@centralszinhaz.hu mail címen.
www.keszthelyinyar.hu

 

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK