Rövidhírek
A Robert Bosch Kft. ma reggel közleményben jelentette be zalaegerszegi fejlesztését.
A cég 10 millió euró ráfordítással kutatás-fejlesztési központot hoz létre, ahol elektromos és önvezető járművekhez fejlesztenek majd egyebek mellett vezérlő rendszereket és elektromos motorokat. A cég fókuszában a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztések és tesztelések állnak majd. Ezek közé tartozik a radar- és kameraalapú rendszerek kivitelezése vagy a LIDAR elvén működő távolságmeghatározás, amely lézeralapú távérzékelésre szolgál. Az itt dolgozó szakemberek munkájuk során részt vesznek majd az autóipari elektronika, a vezetéstámogató rendszerek, a műszerfalak, a kormányvezérlő rendszerek, az elektromos motorok, valamint az ABS rendszerek fejlesztésében és tesztelésében is.
A központ tesztpálya melletti 10 ezer négyzetméteres telken épül meg. Építenek egy 2000 négyzetméteres irodaépületet, továbbá kialakítanak egy nyolc tesztautó-szerelő állomással, valamint diagnosztikai műszerekkel felszerelt 1500 négyzetméteres műhelyt is, amely alkalmas lesz a belső égésű, valamint az elektromos motorral felszerelt autók tesztelésére is.
A beruházás 200 új munkahelyet teremt Zalaegerszegen, melyek nagy része magasan kvalifikált, mérnöki, kutatói munkakör lesz. A cég közleményében szerepel, hogy minél több, zalaegerszegi egyetemi hallgatóval szeretnék megismertetni a modern ipari környezetet és tevékenységeket.
A tervek szerint az épületeket 2023 végén adják át, a teljes beruházás pedig 2025-ben készül el. A fejlesztéshez a kormány is biztosít EKD támogatást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban