Gyermekgyógyászat
életmódi
Elveszik a jövő, mert nagyon nehéz a jelen
A Korán Érkeztem Közhasznú alapítvány 2010 óta szervez szakmai napot a családokkal foglalkozó szakemberek számára. Az idén a tabutémának számító veszteségek kerültek a rendezvény fókuszába.

életmódi
Kommunikáció a Down-szindrómás kisgyerekekkel
A közelmúltban volt a Down-szindrómával (DS) élők világnapja. A tünetegyüttest 1866-ban írták le először (John Langdon Down). 2006-ban tartották az első világnapot Svájcban, és 2012 óta március 21. ennek a kijelölt ideje.

életmódi
Az újszülöttek egészségéért
Az első órák kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak az újszülötteknél. Ekkor történik ugyanis a szervezet alkalmazkodása a méhen kívüli élethez. A K&H Gyógyvarázs jóvoltából a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórház PIC és Újszülött Részlege olyan korszerű, kifejezetten a csecsemők méretéhez igazodó pulzoximéter- és vérnyomásmérő eszközökkel gazdagodhat, amelyek segítségével a légzési-keringési rendellenességek a születés utáni első órákban hatékonyan kiszűrhetők.

életmódi
Gyógynövények a gyerekgyógyászatban
Gyógynövények a gyerekgyógyászatban címmel tartott előadást a közelmúltban Zalaegerszegen Sebestyén Bence fitoterapeuta. Először a gyógymódról általánosságban szólt az előadó. Hangsúlyozta, természetben előforduló anyagokról van szó, melyek hatóanyaga sok mindenre jó a szervezetben.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Sportnap (9), Benkő Lajos gomba szakellenőr (1), Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztivál (5), Festetics Trófeaszemle (2), Futócéllövés (1), Almási Kitti (2), BIOLOGIKA (5), Jótékonysági koncert (17), Kovács István országos gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes (1), Kundalíni jóga (1), Zala Megyei Vers és Mesemondó Verseny (2), BGE Gazdálkodási Kara (7), Páka (2), újranyitás (2), Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (4), Pannon Egyetem Georgikon Kar (3), OltóNap (1), Szent Gróth Termálfürdő (7), D'CLINIC Studios (21), Nőnapi ünnepség (17)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)