Rövidhírek
Az év adományozóit köszöntötték
A közelmúltban, a városháza dísztermében megrendezett eseményen a civil szférát kiemelkedően támogató zalai vállalkozások kaptak elismerést két (konkrét és széles körű támogatói tevékenységért) kategóriában. A civil szervezetek részéről 15 jelölés érkezett.
Magyarországon egyedülálló kezdeményes a zalai – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: azokat a vállalkozásokat köszöntik, akik örömmel és önszántukból, saját pénzükből és elhatározásukból támogatják a civil szférát. Elmondta, idén 20 milliárd forint áll rendelkezésre a NEA keretein belül a civil szférára, ami jelentős állami szerepvállalást jelent. Vigh László országgyűlési képviselő jelezte: 700 ezer kis-és középvállalkozás van az országban, Zalában is több kiváló cég működik és büszke arra, amit a helyi vállalkozók letesznek az asztalra.
Pácsomnyi Imre azokról az értékekről szólt, melyet a vállalkozások létrehoznak, illetve segítenek. Megköszönte a civil szervezetek munkáját is, és kérte a vállalkozókat, hogy a mecénás szerepük a jövőben is maradjon meg. Balaicz Zoltán polgármester a példamutató összefogást emelte ki, ami az állam, az önkormányzat a zalai vállalkozók és a civil szervezetek között van. Munkájukért köszönet jár.
A Civil Életért Közhasznú Egyesület elnöke, Horváth Rita a 2019-ben alapított díj létrejöttének körülményeiről szólt, valamint arról a célról, hogy azoknak a zalai vállalkozásoknak, melyek támogatják és segítik a civil szervezeteket, ismerjék el tevékenységüket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala