Rövidhírek
DK: Az újratervezés időszaka jön
Értékelte a választás eredményeit az ellenzéki jelölt is
Mint azt Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke, kampányfőnök elmondta: vidámabb sajtótájékoztatót szerettek volna tartani, de ki kell mondani, hogy helyben is és országosan is vereséget szenvedtek. Arra számítottak, hogy ha szűken is, de lehetséges a kormányváltás, vagy legalább szűkül az olló, és kiegyenlítettebb viszonyok lesznek az országgyűlésben. Bár az ellenzék tisztességes kampányt folytatott és tisztességesen helytállt, mégsem ez történt. Úgy látják, hogy az egypártra szabott választási rendszerben, és a hazai egyoldalú médiaviszonyok közepette nem sikerült a változást elérni.
A választókerületi elnök szerint ráadásul a kormány és a kormánypárt, vagyis az állam és a Fidesz kampánya, kommunikációja teljesen összefonódott, míg az ellenzéki szövetség jelöltjei jóval kevesebb lehetőséget kaptak. A következő hetek, hónapok az elemzésről, a történtek értékeléséről szólnak majd, a jövőbeni stratégiát ezt követően lehet kialakítani. Keresztes Csaba az ellenzéki összefogás pártjainak, aktivistáinak, és dr. Csidei Irén jelöltnek megköszönte az elmúlt hónapok kitartó munkáját.
Dr. Csidei Irén hozzátette: a kudarc és a csalódás ellenére örül, hogy részt vehetett a kampányban. A felkérést azért vállalta, mert hitt benne, hogy elősegítheti a változást. Most is azt gondolja, hogy a jó oldalon állnak, de nem egyforma esélyekkel szállhattak harcba. Az is látszik, hogy az elmúlt tizenkét évben nem sikerült egy olyan ellenzéket felépíteni, aki méltó ellenfele lehet a kormánypártnak. A választás eredményének nem örül, ám hiszi, hogy fel lehet ebből állni. Most az újratervezés időszaka következik – fogalmazott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon