képzés

gazdaság
Szakmai nap és továbbképzés
Megtartotta hagyományos évindító szakmai rendezvényét a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Zala Vármegyei Szervezete február elején. A zalaegerszegi Keresztury Dezső VMK adott helyt az eseménynek, amely nagy érdeklődésnek örvendett a zalai növényorvosok körében.

közélet
Sikeres vizsgát tettek
Zala megyében már második alkalommal szervezte meg és bonyolította le a megyei önkormányzat a falu- és tanyagondnoki alapképzést. A hallgatók július 7-én tettek eleget az utolsó próbatételnek, a szóbeli vizsga követelményeinek, melyet követően ünnepi eseményen vehették át a képzés elvégzéséről szóló tanúsítványt.

oktató
Tételek helyett projektek
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja (PEZEK) az országban elsőként vezeti be a projekt alapú oktatást a 2022 szeptemberében induló új képzésén, a tesztmérnök alapképzési szakon. A felvételt nyert hallgatóknak nem kell vizsgát tenni fizikából és matematikából. A két tantárgybeli tudásukat a 3–5 fős csoportokban teljesített projektekből mérik le, és értékelik részkreditekkel, amely alapján megkapják az érdemjegyeket.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Héder Miklós, a Zala Megyei Kormányhivatal főigazgatója (1), HORGÁSZTÁBOR (3), Németh Péter múzeumigazgató (1), Áramfogyasztás (2), Turbuly Lilla (7), Zala Megyei Főügyészség (6), MSZP (22), Rekortán többfunkciós sportpálya (1), Iskolafejlesztések (5), Nagykanizsa , Csónakázó-tó (25), ÖRÖM KÖR (19), Lakhatás (2), Bódis Bettina énekes (1), Vonyarcvashegy -Lidó Strand (27), MURA Régió EGTC (1), Edith Stein: Önarckép (1), Pummer Csaba rendőr alezredes (1), Hunguest Hotel Freya (6), VARÁZSHANGOK ZENEBÖLCSI (1), Áder János köztársasági elnök (3)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)