Rövidhírek
Megszépült környezetben
Erre összesen 353 millió forint állt rendelkezésre, melyből felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőket illetve védőnői szolgálatokat újítottak, mondta Balaicz Zoltán polgármester. A város a szociális intézmények felújítására 433 millió forintot költhetett a TOP-programból, amellyel már korábban végeztek. A polgármester ezt úgy értékelte, hogy a 23 megyei jogú város közül nem sok büszkélkedhet azzal, hogy mostanra mindkét programcsomagot befejezte. Kitért továbbá arra, hogy az épületegyüttesben lévő Petőfi utcai Tagóvoda és a Cseperedő Bölcsőde felújítására összesen 250 millió forintot fordítottak. Az óvodai szárnyat már átadták, a bölcsődében még zajlanak a munkálatok. Ez utóbbi költségét az oktatási, nevelési intézményekre szánt TOP-forrásból biztosították.
Vigh László országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy az idei év a családok éve, aminek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok. A kormány éppen ez okból tartja fontosnak a hungarikumként számon tartott védőnői szolgálat épületeinek felújítását.
Ladányi Ibolya, a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője köszönetét fejezte ki, hogy a védőnők megszépült környezetben fogadhatják az édesanyákat. A kívül-belül megújult Petőfi utcai szolgálatban négyen dolgoznak, egyenként közel 160 család, illetve 200 kisbaba életét figyelemmel kísérve.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés