Rövidhírek
Megújult gyermekintézmények
Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék vezetője a Kis utcai Tipegő Bölcsődében tartott ünnepségen számolt be a fejlesztésekről. A házigazda intézményben a nyílászárók cseréjére 4,8 millió forintot, a csoportszobák festésére 1,5 millió forintot, a fürdők világításkorszerűsítésére 200 ezer forintot fordítottak. Az Űrhajós Úti Bölcsődében 3 millió forintból kicserélték az árnyékolókat, a konyha kiszolgáló helyiségeinek felújítására 1,2 millió forintot, míg térkőjavításra 1 millió forintot költöttek.
12 millió forint bölcsőde-felújításra Zalaegerszegen
A Napsugár Bölcsődében 300 ezer forintból végezték el a motoros keverőszelep beépítését a hőközpontban. A Cseperedő Bölcsődében a lépcsők korlátjának, valamint a játszószoba és az udvari játékok felújítására összesen 700 ezer forintot költöttek. A bölcsődevezető hangsúlyozta, a munkálatokat zalaegerszegi vállalkozók végezték el határidőre és jó minőségben.
Böjte Sándor önkormányzati képviselő hozzászólásában az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ebben a tekintetben előnyt élveznek azok az épületek és közösségi terek, ahol kisgyermekekkel foglalkoznak. Ezért érezte magáénak a körzetében lévő Tipegő bölcsi felújítását, melyhez képviselői keretéből félmillió forinttal járult hozzá.
Balaicz Zoltán polgármester szintén fontosnak nevezte a gyermekintézményekre való odafigyelést, így köszönetet mondott Böjte Sándornak, Dékány Endrének és Orosz Ferencnének, hogy képviselői keretükből segítették a körzetükben lévő bölcsődék korszerűsítését.
A polgármester emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 2017. január elsejével ismét átalakul az oktatási rendszer. Az önkormányzatok feladatkörébe ezt követően csak a bölcsődék és az óvodák működtetése marad, melyért továbbra is felelősséget éreznek. A Napsugár Bölcsőde valamint a Cseperedő Bölcsőde teljes felújítására 230 millió illetve 290 millió forintot fordítanak. A 2017-ben majd a 2018-ban megvalósuló beruházásokra a TOP-programból biztosítják a szükséges összegeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban