Rövidhírek
Stop benzinár!
Mint fogalmazott, Zala megyében és Zalaegerszegen is rengetegen autóznak, a vidéki kistelepülésekről szinte csak gépjárművel lehet a megyeszékhelyre utazni a munkahelyre, bevásárolni, gyógyszert kiváltani. A rekord magas üzemanyagár beavatkozást igényel, szerinte a mindenkori kormányzatnak az a feladata, hogy a világpiaci és egyéb versengések negatív hatásaitól megvédjék az embereket. Benke Richard szerint első lépésként fagyasszák be az üzemanyagok árát, majd dolgozzák ki a jövedéki adó csökkentésének folyamatát. Az ötszáz forintos benzinárban nagyjából 230 forint az adó, azaz a magyar költségvetés tiszta bevétele.
Ugyancsak a benzinár emelkedésről és annak negatív hatásairól szólt sajtótájékoztató keretében Góra Balázs, az MSZP városi szervezetének elnöke és Major Gábor alelnök. Elhangzott: kezdeményezik, hogy az üzemanyagárból befolyó jövedéki adó harmadát az önkormányzatok kapják meg útfelújításra és az utak zöld fejlesztésére. A magyar városok, települések úthálózata ma kifejezetten rossz állapotban van, ezért ez a javaslat jogos. A benzin és a gázolaj átlagára a tavalyi októberi árakhoz képest mintegy 40 százalékos áremelkedést jelent.
Az MSZP felszólítja a kormányt és a jegybank vezetését, hogy tegyenek érdemi intézkedéseket az infláció és az üzemanyagárak emelkedésének megállítására. Az MSZP politikusai hangsúlyozták: a klímaveszély közepén abban érdekeltek, hogy minél többen vegyék igénybe a tömegközlekedést, használják a kerékpárt, és mindenki tegyen meg mindent a modern, friss környezetért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés