Csatár

oktató
Csatáron kisgyermekeket várnak az óvodába
Az óvoda létszámának növelése, valamint a településre bevezető út mielőbbi felújítása kiemelt teendőt jelent az új képviselő-testület számára Csatárban.

közélet
Útfelújítások és programok Csatáron
Csatár tavalyi legnagyobb beruházásaként csapadékvíz-elvezető rendszert építettek ki pályázati támogatással. Az idei évben egyebek mellett utak felújítása szerepel a tervekben, de a települési programokra is nagy hangsúlyt fektetnek.

köztér
Életpálya elismerés és Csatárért-díj
Ünnepelt és szórakozott Csatár augusztus 20-án. A kiváló hangulatú falunapon számos fellépő lépett közönség elé, s az önkormányzati elismeréseket is átadták.

közélet
Egészségmegőrzés és gyógyítás
Csatárban két egészséggel kapcsolatos fejlesztés valósult meg a közelmúltban: a sportpark létesítésével a mozgás, a fizikai aktivitás kapott hangsúlyt, míg az orvosi eszközök beszerzésével az ellátás infrastrukturális színvonalának növelése.

zsibongó
Új játszóeszközökkel gazdagodott
Csatárban megújult az óvoda udvara, amelyre közel 5 millió forintot nyert tavaly az 530 lelkes község önkormányzata a Magyar falu programon. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kistelepülések élhetőségét javító pályázati program keretösszege jövőre meghaladja a 250 milliárd forintot.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Balaton Kongresszusi Központ és Színház - Mozi (7), Vajdahunyadvár (2), KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJA (6), Türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony prépostsági templom (1), VMK Caffe és Keresztury Dezső VMK (7), Egylet pince (2), Péter Ágota, a Flex magyarországi alelnöke (2), Gyakorlat (1), Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat (4), fizioterápiás medence (3), Rajzfilmünnep az Art Moziban (10), dr. Csemez Attila egyetemi tanár, tájépítészmérnök, elnök (1), ÚSZÓGÁLA (3), Opitz Barbara (1), Kiskanizsa, Templom tér (2), Fúvószenekar (9), Gyöngyhajú lány balladája(4), Buszpályaudvar (4), Vonyarcvashegy, Rendezvénytér (23), Őszi búza (1)