Örökös tagság

pódium
Díjeső, új örökös tagok és vers Czegő Teréznek
A nehéz helyzetben is profin és alázattal állt a munkához a társulat, amiért köszönet jár – fogalmazott a Hevesi Sándor Színház évadzáró ülésén az igazgató. Dr. Besenczi Árpád arra utalt, hogy a 2021/22-es szezon első felét még meghatározta a koronavírus-járvány. A valódi évad csak november 7-én kezdődhetett el, új előadásként ekkor mutatták be az Érettségit.

kortárs
Sorsfintoroktól az örökös tagságig
Többször próbálta a sors eltéríteni, de nem adta fel. Balogh Tamás színművész bár már gyerekként rendre szerepeket kapott, és színészi pályáról álmodott, csak 31 évesen talált rá erre az útra. Közben többször döntött e bizonytalan jövő mellett a biztosabb másik lehetőség(ek) ellenére. Az idén a zalaegerszegi színház Örökös tagjai közé választotta.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Gyógynövények (49), Weekendermuhely (1), Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár (33), Milánó (1), II. Lackfi István (1), Keszthelyi Helikon Kórus (1), Dombormű (1), Művészettörténet (20), Keszthely , Balaton Színház, Fő tér (28), Megyei polgárőrnap (1), Tóth Imre költő (6), Puszika Oszika Csónaktúra és Flúgos Futam (2), Komplex egészségállapot felmérés (1), Makár Barnabás tagintézmény-vezető (1), Radnóti úti óvoda (5), zsidó újév (ros hásáná) (2), Atlantis Club (11), Sorsmodellezés (10), Városmarketing Iroda, ZAFFIR Irodaház (1), nemzetközi nyári egyetem (1)