Pálos rend

egyszervolt
Konferencia a pálosok múltjáról
„A fehér barátok hagyatéka IV.” címmel rendeztek szakmai konferenciát pénteken a zalaegerszegi Mindszentyneumban. Mint azt a címben szereplő szám is jelzi, egy konferenciasorozatról van szó, melynek kezdete 2010-re nyúlik vissza.

egyszervolt
A zalai pálos monostorok nyomában
Közösségi kezdeményezésre 2016-ban indult meg Zala megyében a pálos emlékek régészeti feltárása. Az ásatások eddigi eredményeiről és a közösségi régészettel kapcsolatos kérdésekről, Havasi Bálint régész, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese és Simmer Lívia, az intézmény régészeti osztályának vezetője számolt be a közelmúltban.

egyszervolt
A fehér barátok nyomában
Egy projektnek köszönhetően „Pálos év” címmel kutatómunka és programsorozat indult a Göcseji Múzeumban. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be az intézmény.

egyszervolt
Egy „buszra való” kiállítás a pálosokról
Az egyetlen magyar alapítású férfirend történetét mutatja be az a vándorkiállítás, mely július 5-9-ig fogadja a látogatókat a zalaegerszegi Dísz téren. A „Pálosan szép az élet!” című interaktív tárlat egy átalakított buszban várja az érdeklődőket.
Szabadtéri pálos szentmise Zalacsány-Örvényeshegyen
A mai Zalacsány területén egykor működő örményesi Pálos Kolostor emlékének szentelve, 2019. május 5-én, vasárnap gyönyörű természeti környezetben, szabadtéri szentmisét szervez a zalacsányi Pálos Vendégház ÉS Zalacsány önkormányzata, együttműködésben a Magyar Pálos Renddel és a helyi római katolikus plébániával. A 16:00-kor kezdődő misét P. Csóka János, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke celebrálja.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Modern tánc oktatás (2), Olai Karácsony (1), Biró Dániel tulajdonos-ügyvezető (1), STRANDKÖNYVTÁR (2), Angol nyelv (9), Borvacsora (6), Tűzvédelem (5), Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés (4), Csurgó (4), Táncpanoráma (8), falubusz (1), Punnany Massif koncert (1), Alvászavarok (2), Hamar Zoltán cégvezető (2), Mosoly-sziget Gyermekfoglalkoztató és Játszóház (1), Társasház (1), Göcsej Rally (1), Vonyarcvashegy Panoráma Kertmozi (19), Betegség (5), Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (351)